Hála a farhátért

Hála a farhátért
© Illusztráció
Jött olcsó farhát – kacsint a hentes a kisnyugdíjasra. Klárika néni pedig hálás mosoly kíséretében rejti el szatyrában a szombati és vasárnapi ebéd kellékét. Havi alig 65 ezer forintos nyugdíja nem jogosítja fel arra, hogy a drágább húsokra akár csak egy pillantást is vessen – Bednárik Mónika jegyzete.

Ha a rezsit kifizeti, még a csökkentés ellenére sem marad 24-25 ezer forintnál több a tárcájában a havi megélhetésére. Ruhát évek óta nem vett, ahogy sertéshúst is csak ünnepekkor engedhet meg magának. Egy szelet tarja vagy karaj nála éppúgy a kulináris kiadások csúcsa, mint a szomszédjának, ahol egy közmunkás szülő tart el két iskolás gyereket.

Értem én a vidékfejlesztési tárca szándékát, hogy a sertéshús fogyasztását évi 3 kilogrammal szeretné emelni, s ennek érdekében ösztönző kampányt indít. Azt már nehezebben hiszem el, hogy a röfik genetikai állományának javítása, vagy a piacra jutási feltételek könnyítése pozitív irányba befolyásolná Klárika néni, vagy a létminimum alatt, esetleg alig felette élő családok fogyasztásának növekedését. Ahogy a magyar védjegy sem arra lesz garancia, hogy a hűtőben pihenő húsokból több fogy, csak arra, hogy hazai.

Üres bugyellárisból nem lehet a bécsi szelethez szükséges alapanyagot megvenni, akkor sem, ha a döntéshozók „álomvilágában” ez ilyen egyszerűnek tűnik. Ahol a csirke combja is megfizethetetlen, ott nem illik a négylábú háziállat csülkét emlegetni. Talán inkább egy másik bársonyszékben üldögélőt kellene ösztönözni arra, hogy a tisztes munkában megőszültek és megőszülni vágyók havonta annyiból élhessenek, hogy ne az olcsó farhátért legyenek hálásak.

– Bednárik Mónika –








hirdetés