Halálos baleset Leveleken

Halálos baleset Leveleken
Szombat éjszaka egy autó vágódott villanyoszlopnak Levelek és Magy között, a gépkocsi vezetője kiesett és meghalt, utasa karcolásokkal úszta meg az ütközést.

Feltehetően az eltúlzott sebesség is közrejátszott abban a balesetben, ami
szombat éjszaka történt Magy és Levelek között. Egy helybeli 40 éves férfi vezette
Opeljét Magy felől Levelek irányába haladva, amikor egy jobbra ívelő kanyarban
kisodródott, és a bal oldalon egy villanyoszlopnak csapódott. A betont összetörő
autó ezután visszapattant az útra, ahol a bal oldalban tehetetlenül sodródva
haladt tovább, végül egy ugrás után állt meg.

A kocsit vezető férfi a vizsgálat elsődleges adatai szerint nem volt becsatolva,
és kiesett az autóból. Mellette ülő barátja karcolásokkal megúszta a karambolt.
A rendőrség eljárást indított a körülmények tisztázására.

– Pusztai Sándor –








hirdetés