Halálos tömegbaleset Nagykállónál – vádat emeltek a buszsofőr ellen

Akt.:
Halálos tömegbaleset Nagykállónál – vádat emeltek a buszsofőr ellen
Nyíregyháza – Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyész a 2016. szeptember 05-én Ludastó közelében történt buszbaleset ügyében.

A vádirat lényege szerint a már több éve az iskolabuszt vezető vádlott 2016. szeptember 05-én délután, a tanítás után autóbusszal szállította haza a diákokat Érpatakra. Az autóbuszon 49 tanuló és 2 pedagógus utazott. A vádlott a járművel Ludastó irányából haladt Geszteréd felé egy olyan úton, ahol 7,5 tonnánál nehezebb járművek nem is közlekedhetnek. Az alig 4 méter szélességű, egyenetlen felületű, oldalról növényzettel benőtt, vizes úton a vádlott a megengedett sebességgel haladt, azonban a kanyarokat nem láthatta be a dús növényzet miatt.

Szintén ebben az időben haladt a vádlott által vezetett autóbusszal szemben egy kistehergépkocsi, melyben a vezetőn kívül még két személy utazott, akik éppen munkából tartottak hazafelé.

Az autóbusz és a kistehergépkocsi egyidőben érkezett a növényzet miatt be nem látható kanyarba, egymást későn észlelték, és bár a vádlott az autóbuszt próbálta jobbra kormányozni, ennek ellenére a két jármű összeütközött.

A baleset következtében a kistehergépkocsi vezetője és egyik utasa olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az autóbuszon utazó két gyermek szintén súlyos sérüléseket szenvedett, gyógyulásuk fél évre tehető, azonban újabb szakértői vizsgálatokra van szükség annak megállapításához, hogy maradandó fogyatékosság nélkül meggyógyulnak-e. Az iskolabusz utasai közül 20 diák, 2 pedagógus, illetve a vádlott, valamint a kistehergépkocsi másik utasa 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A vádirat szerint a balesetért a vádlott azért felelős, mert a megengedettnél nagyobb össztömegű járművel közlekedett, sebessége nem felelt meg az út- és látási viszonyoknak, valamint nem vette figyelembe azt, hogy a keskeny úton a padkára kellett volna lehúzódnia ahhoz, hogy a két jármű egymás mellett elférjen. A nyomozás adatai szerint a kistehergépkocsi elhunyt vezetője is felelős a balesetért, azonban vele szemben a nyomozást a rendőrség megszüntette.

A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség felhívta az utat kezelő önkormányzatot arra, hogy tegyen intézkedést annak érdekében, hogy az érintett úton biztonságosan lehessen közlekedni.

Az ügyész azt indítványozza a bíróságnak, hogy a vádlottat ítélje fogházbüntetésre, és tiltsa el a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze a közel 700.000.-Ft-os bűnügyi költség megfizetésére.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg-Megyei Főügyészség –


Tragédia: Iskolabusz ütközött mikrobusszal – Ketten meghaltak Nagykálló és Geszteréd között

Ketten meghaltak, és több mint tucatnyian megsérültek egy frontális ütközés nyomán hétfő délután Nagykálló közelében.

 

 



Halálos tömegbaleset Nagykállónál: két diák életveszélyes állapotban van

Két diákot életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel vittek kórházba, miután hétfőn délután egy iskolabusz frontálisan ütközött egy kisbusszal Ludastónál, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében.








hirdetés