Halálra verték a nyíregyházi főbérlőt, 10 évet kaptak érte

Halálra verték a nyíregyházi főbérlőt, 10 évet kaptak érte
© Illusztráció: getty images
Nyíregyháza – Ítéletet hozott a bíróság a főbérlőjüket halálosan bántalmazó férfiak ügyében.

A Nyíregyházi Törvényszék 2018. július 20-án különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmény miatt Sz. Zs. I. rendű vádlottat 20 év, Sz. S. II. rendű vádlottat 10 év fegyházra ítélte és a vádlottakat 10-10 évre a közügyek gyakorlásától eltiltotta.

Az ítélet értelmében Sz. Zs. I. rendű vádlott a szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható, annak teljes tartamát ki kell töltenie.

A bíróság által megállapított tényállás szerint I. r. vádlott albérlőként költözött be a sértett nyíregyházi lakásába, míg II. rendű vádlott a sértett gyermekkori barátja volt.

A vádlottak 2015. május 23. napján napközben több liter bort fogyasztottak, majd I. rendű vádlott a sértett élettársát ököllel arcon ütötte, aki hanyatt esett. Amikor felállt, a II. rendű vádlott szintén bántalmazta.

A sértett látva, hogy a vádlottak az élettársát bántalmazzák védelmére kelt, ekkor a vádlottak őt többször ököllel megütötték, és amikor a földre került ott rugdosták, különösen a fejét, mellkasát, nyakát.

Időközben a sértett élettársa a fürdőszobába menekült, bezárkózott és telefonon értesítette a rendőrséget, akik rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és a vádlottakat őrizetbe vették.

A sértett a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy az idejekorán érkezett orvosi ellátás ellenére rövid időn belül elhalálozott.

Az ítélet nem jogerős.

– Dr. Sörös László, sajtószóvivő –








hirdetés