Hálátlan hálálkodás
Nyéki Zsolt
Sok igazság feszül egymásnak az egészségügyben keringő hálapénzek megítélésénél. Igaz, hogy az orvosok alulfizetettek, de igaz, hogy ez valamennyi szakmában elmondható; viszont újabb igazság, hogy a gyógyítás tudományát majd évtizednyi kemény tanulás árán lehet elsajátítani, és a felelőssége jóval nagyobb, mint más szakmákban. Igaza van annak is, aki ha a jövedelméből tisztességesen rendezi hozzájárulásait a képzéstől az intézmények fenntartásáig, nem érti, miért kell külön fizetnie a tisztességes ellátásért.
Épp olyan a helyzet e téren, mint a nyugdíjrendszerben: a gondoskodó állam utópiának bizonyult, a működőképesség látszatát csak végzetes eladósodás árán tudta fenntartani a hatalom. Az ideológiát végül gazdasági romhalmaz temette maga alá a rendszerváltás pillanatában, és azóta sem sikerült kiutat találni a szakadékból. Az alapellátás maradt kötelező állami feladat, de az ellátás, mint szolgáltatás, széles skálán mozog, melynek finanszírozását csak szűk szegmensben képes megoldani a közös kassza. Az eltelt huszonkét évben történtek halvány próbálkozások az állam elvonó-elosztó szerepének mérséklésére, kiiktatására, az öngondoskodás megteremtésére, de hiányzott és hiányzik a siker feltétele: a kimagaslóan teljesítő gazdaság, a folyamatosan növekvő GDP, amely révén az állam gondoskodhatna a keresőképtelenekről és rászorultakról. Ők ugyanis nyomban ellátás nélkül maradnának, ahogy az aktív (értsd: kereső) polgárok személyre szabott biztosítás kötésével kilépnének a rendszerből, és szüntetnék meg így a hálapénz hálátlan gyakorlatát is.
Sok kritika éri a közteherviselést, mert nem vagyunk egyenlőek. Más képességekkel és adottságokkal, lehetőségekkel és szorgalommal dolgozunk; eltérőek a teljesítmények és a velük szerzett jövedelmek, így különböző mértékben fizetünk adót, járulékokat, kötelező biztosításokat, vagyis: nem egyformán járulunk hozzá a közellátások fedezetéhez. Próbáljuk megteremteni a társadalmi igazságosság és a szolidaritás közötti egyensúlyt, ám eközben aki táplálja közös kasszát, mind gyakrabban emlegeti a potyautas szindrómát. Az egészségügy reformja nálunk húsz éve nem más, csak egy szegény ország kétségbeesett tűzoltása, a hálapénz legalizálásával együtt.
