“Hallottam, hogy mennyire jók a cégnél a munkakörülmények, ezért jelentkeztem sofőrnek a Trans-Sped-hez”

Akt.:
“Hallottam, hogy mennyire jók a cégnél a munkakörülmények, ezért jelentkeztem sofőrnek a Trans-Sped-hez”
© Szűcs Szabolcs sofőrként indult, osztályvezető lett.
A Trans-Sped stabil cégként több szakmában is vonzó lehet a munkát keresők számára. Szűcs Szabolcs úgy döntött akkor, karrierje sorsfordító pontján, hogy az évek során megszerzett tapasztalatainak további gyarapítására a társaságnál van a legjobb lehetősége. Kitartásának és szorgalmának köszönhetően ma már osztályvezetőként segíti közel százhúsz ember napi munkáját.

A kezdetek

– 2003-ban kezdtem a cégnél dolgozni sofőrként. Azelőtt úgy gondoltam, hogy nem könnyű megkapni egy állást ennél a cégnél, hiszen sokaktól hallottam, hogy mennyire jók itt a munkakörülmények. Aztán mégis sikerült, és gépkocsivezetőként kezdtem a feladatomat, először csak belföldön, aztán két év elteltével már nemzetközi fuvarfeladatokat teljesítettem. Később a fuvarozási osztályon, irodai dolgozóként folytathattam a karrierem, mely lehetőséget örömmel fogadtam el, így elszámoltató pozícióban már én intézhettem tovább a sofőrök ügyeit. Ez a feladatkör vonta maga után, hogy egyre többet kezdtem foglalkozni a járművezetők problémáival, utaztatásával, mely jelenlegi munkámhoz is nagyon fontos. Idővel pedig próbáltam minden kapcsolódó feladatba belelátni és beletanulni, amihez meg is kaptam a szükséges segítséget.


Szűcs Szabolcs

– Két évvel később ismét tovább léphettem a ranglétrán; fuvarozási csoportvezetőként, majd idén januártól már osztályvezetőként irányítom az itt dolgozó sofőrök munkáját. A szállítmányozási irodáinkkal is napi kapcsolatot kell tartanom, így az új beosztásomnak köszönhetően még jobban beleláthatok a gazdasági és vállalatirányítási folyamatokba is. Mindezt nemcsak a székhelyünkként működő debreceni telephelyen, hanem – összefogva az országos irodahálózatunkat – az ország más részein is – mondta Szűcs Szabolcs.

Támogató vezetők

Szabolcs úgy gondolja, hogy a korábbi tapasztalatai nélkül nem jutott volna el idáig. A tehergépjármű-vezetőként eltöltött évek alatt megszerzett tudás alapozta meg a későbbi sikereit. Ő az, aki valóban első kézből tudja, hogy milyen is a beosztottai élete sofőrként. Ismeri a gondjaikat, és tudja a szakmai megoldásokat. Mindennek köszönhetően mostanra elmondhatja, hogy amit el szeretett volna érni a szakmájában, azt el is érte.

A céljaim elérésében nagyon fontos volt az a vezetői támogatás, amelyet Tóth Csaba fuvarozási igazgatótól kaptam, aki nem csupán a felettesem, de mentorom is volt pályafutásom során. Ezen felül úgy tapasztalom, hogy ez a támogató hozzáállás jellemző az egész vállalatra is.

Örül a sikernek

Az új osztályvezető egy folyamatosan fejlődő, biztos és emberközeli cégnek látja a Trans-Sped-et.

Látom benne a jövőt, és ezáltal a saját jövőmet is. A Trans-Sped-nél dolgozók filozófiája az, hogy folyamatosan tudni kell megújulni. Nekünk, az itt dolgozóknak is tudni kell folyamatosan új célokat kitűznünk. Azt tanácsolom mindenki számára, aki szeretné elérni a karrier álmait, hogy ne adják fel, ne féljenek a munkától, mert megéri kitartani. Remélem, az én történetem példaként szolgálhat mások számára is, hiszen az én esetemben a vállalat sikere az én sikerem is – tette hozzá Szabolcs.

– PR cikk –

 

Címkék: , ,







hirdetés