Sport

2015.06.12. 09:07

Utolérte a végzet Mátészalkát

Mátészalka - A folyamatosan fogyatkozó létszám, a rendszertelen edzésmuka megpecsételte a Mátészalka sorsát.

Mátészalka - A folyamatosan fogyatkozó létszám, a rendszertelen edzésmuka megpecsételte a Mátészalka sorsát.

A Mátészalkai MTK NB II-es férfi kézilabdacsapata évek óta a szakadék szélén táncolt. Eddig elkerülte a süllyesztőt, most viszont utolérte a végzet. Az éppen csak lecsengett bajnoki szezon olyannyira katasztrofálisan alakult a szatmáriak számára, hogy immár menthetetlenül a mélybe zuhantak.

Noha korábban nem egyszer akadt példa arra, hogy az átszervezések, visszalépések következtében „visszamaradtak” a papíron kieső együttesek – erre ezúttal vajmi kevés esély mutatkozik. Legalábbis az MMTK esetében, amely hátulról a második, azaz a tizenegyedik helyen zárt. Mégpedig elvileg négy gárda kényszerül búcsúra és bár meglehet, közülük nem mindenki pottyan ki, mivel a Falcsik-legénység csupán az utolsó Bőcsöt előzte meg, szinte reménytelen az enbé kettes folytatás...

– Nehéz ehhez mit hozzáfűzni – summázott Falcsik Miklós. Nem mellesleg a szezon befejeztével a tréner is elköszönt a Mátészalkától. – A legfőbb probléma abból adódott, hogy a játékosok nem tudtak rendszeresen járni edzésre. Másrészt az elmúlt időszakban folyamatosan épült le a keret: többen elköltöztek, tovább tanultak, emiatt a létszám jelentősen megcsappant. Le a kalappal azok előtt, akik végig kitartottak: ők maximálisan teljesítettek, mindent megtettek a kiesés elkerülése érdekében. De nagyon kevesen voltunk... Szinte minden csapat tudott igazolni, mi nem, vagy csak elvétve. A kapus Oross Attila, illetve a beállós Hadar Balázson kívül az elmúlt egy évben nem érkezett senki, holott nagyon ránk fért volna az erősítés. Annál többen távoztak, ráadásul kevés eszköz volt a kezemben, gyakorlatilag örülnöm kellett annak, ha a csapat megfelelő számú játékossal kiállt a mérkőzésekre. Szakmailag nem sok plusz tudtam hozzátenni, ami nem rajtam múlt...

Mint megpendítettük, Falcsik Miklós új feladatba vág bele. Hogy mi lesz a Mátészalka sorsa? Ennek megválaszolása immár ne az ő asztala

– Fehérgyarmaton folytatom – jelezte a szakvezető. Azaz visszatér korábbi állomáshelyére. Oda, ahol az NB II-től ugyancsak kiesett társulat fogja irányítani. – Szeretném azokat a fiatalokat tovább pallérozni, akik gerincét képezték a csapatnak, és szükség lesz némi igazolásra. Egyelőre nehéz tisztán látni, nem akarom elkiabálni, de még az NB II-es indulás sem kizárt, valójában így is készülünk majd, aztán június 30-ig minden eldől...

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!