Hálózatban a gyerekek

Régen állami gondozott gyerekeknek hívták őket. Ma már sokkal szelídebb az elnevezésük is. Legfeljebb a sorsuk azonos: szülők nélkül, idegen ágyban ébredve, a testvér melege nélkül.
Nagy István Attila jegyzete.

Meglehetősen magas Magyarországon a csellengő, az eldobott, a magára hagyott gyerekek száma. Róluk mindig Móricz Árvácska című novellája jut az eszembe: a sebzett test és lélek.

A nevelő szülők helyzete és társadalmi megítélése is más. Nem olyan, mint régen. Alapos vizsgálatnak vetik alá őket a hatóságok, mielőtt arról döntenének, hogy nevelhetik-e a gyerekeket. Egyet, kettőt, hármat, ötöt. Mindnyájan olvastunk már olyan nevelőszülőkről, akik az életüket tették fel arra, hogy segítsenek a gyerekeknek otthonra találni. A tűzhely melegére, a sütemény illatára, a közös kirándulások örömére. A kötelességtudásra, a munka megbecsülésére, a tudás felemelő voltára.

A nevelőszülői hálózatban dolgozók munkájának vannak felemelő pillanatai, de a gyanakvás is él velük szemben. Ahogyan beszélhetünk ma megélhetési politikusról, úgy emlegetik a megélhetési szülőket is. Az állami támogatás néhány esetben – a munkanélküliség miatt – az egyetlen pénzkereseti lehetőség, így aztán négy-öt gyerek gondozása elfogadható jövedelmet jelent. A kétségeket nem lehet elhessegetni, hiszen a napi gyakorlat szerint két gyermek felnevelése is (a szó gazdag, teljes értelmében) nem csekély áldozatot kíván a szülőktől.

A szakemberek szerint szövevényes ez a történet is, nincsenek receptek, gondok annál inkább. A legfontosabb a gyerek, aki nem dönthetett megszületésekor a sorsa felől, az élete viszont egyetlen élet.








hirdetés