Ham ko Ham: nem jutottak a fináléba

Dánielfy Gergely
Dánielfy Gergely - © Fotó: magánarchívum
Nyíregyháza – A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ham ko Hamnak eddig tartott A Dal 2018.

A Dal 2018 leg­utób­bi műsorában kilenc­ elő­adó – köztük a Szabolcs-­Szat­már-­Bereg megyei Ham ko Ham – lépett színpadra. Közülük Süle Zsolt, Heinz Gábor, Dánielfy Gergely és a Leander Kills jutott a döntőbe. A 30 induló közül a dalválasztó show idei felfedezettje Dánielfy Gergely lett, aki laptársunknak, a Hajdú-bihari Naplónak elmondta:

– Furán érzem magam, de hihetetlenül boldog vagyok. Nagyon örülök, hogy megkaptam a díjat, ám úgy gondolom, ez egyben óriási felelősség is, hiszen be kell bizonyítanom, hogy valóban érdemes vagyok rá. Hatalmas köszönet ezért Völgyesi Árpád dalszövegírónak – említette a debreceni énekes, aki a zsűritől 39, a nézőktől pedig 8 pontot érdemelt ki Azt mondtad című szerzeménye előadásáért, ahol fellépett Suba Sándor gitár- és Tordai Zoltán hegedűművész is. Produkcióját követően a zsűri tagjai szuperlatívuszokban beszéltek róla, többek között Gergely hitelességét és alázatát emelték ki.

Bármerre jársz
– Azt gondolom, egy picit lestoppolnám az életet, hogy ne menjen tovább, hanem még picit visszatekerve éljük át ezt. Amikor egy ilyen érzelmi hullámvasútra ül fel az ember, és kapja az impulzusokat, azt szeretné, hogy ne érjen soha véget – mondta a dal után az egyik zsűritag, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa.

A Ham ko Ham (jelentése: vagyunk, akik vagyunk) négy olyan fiatalból áll, akik az autentikus cigányzenét helyezik előtérbe. A csapat tagjai: Rézműves Márk, Rétháti Salamon, Balázs Levente és Ábri Csaba. Ezúttal a Bármerre jársz című dalukkal jutottak el az elődöntőig.

A második elődöntőt február 17-én rendezik. A két adásból továbbjutó négy-négy dal vesz részt a február 24-ei döntőben, közülük kerül ki A Dal 2018 nyertese.

ÉKN, KM








hirdetés