Hamar eldőlt: kupabúcsú a fővárosban

Nyíregyháza – A Fatum-Nyírsuli-NRK női röplabdacsapata hazai pályán alaposan megszorongatta TF-Budapestet.

Mindazonáltal a 3:2-es vereség következtében a Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóján vajmi kevés esély mutatkozott a továbbjutás kiharcolására – immár a fővárosban. A bajnoki listavezető házigazda ellen a tisztes helytállásra törekedett a több hiányzó miatt változatlanul hézagos létszámú nyíregyházi együttes, amelynek csak felvillanásokra futotta.

Minden játszma első technikai idejéig tartotta magát az NRK, majd – valamennyi alkalommal – azonos forgatókönyvet követve a folytatásban tehetetlennek bizonyult a hatékonyan nyitásokkal „operáló” ellenféllel szemben. Így hamar eldőlt a mérkőzés, no meg a párharc sorsa: a TF kettős győzelemmel masírozott a legjobb négy közé.

KM

Röplabda: Magyar Kupa, női
Negyeddöntő, visszavágó

TF-Budapest–Fatum-Nyírsuli-NRK 3:0 (11, 10, 11)

Alkotás utca, 43 néző, v.: Mocsnik, Horváth M.

Fatum-Nyírsuli-NRK: Erdősné 8, Savic, Sikos P. 6, Vén E. 4, Andrejkovics 1, Berényi E. 1. Csere: Szabó I. (liberó), Sitku T., Dávida 1. Edző: Balázs István.
Továbbjutott: A TF-Budapest, kettős győzelemmel, 6–2-es összeítéssel

Mesterszemmel

Balázs István: – Reális eredmény született a nagyon dinamikusan játszó egyetemisták ellen.








hirdetés