Hamarosan virágok és mécsesek borítják majd a sírokat

Akt.:
Meghosszabbított nyitvatartással várják a sírkertek a látogatókat
Meghosszabbított nyitvatartással várják a sírkertek a látogatókat - © Illusztráció: KM
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Gyertyát gyújtunk azokért, akik már nem lehetnek közöttünk.


Közeleg a mindenszentek és a halottak napja, amikor a családtagok, ismerősök virágot visznek, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik nyughelyénél. Megyénkben a legtöbben a nyíregyházi Északi temetőt keresik fel, a sírkertben meghosszabbított nyitvatartással készülnek: szerdán és csütörtökön reggel héttől este nyolcig, pénteken pedig 7–17 óra között róhatják le kegyeletüket a látogatók. A közlekedők fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak az utakon, valamint a temetők környékén. A nagyobb forgalmú sírkertekben a rendőrök mellett polgárőrök és önkéntes közösségi szolgálatukat teljesítő diákok is figyelnek a látogatók biztonságára.

– A nyíregyházi Északi temetőben október 31-én, szerdán és november 1-jén, csütörtökön reggel héttől este nyolc óráig, november 2-án, pénteken 7 és 17 óra között róhatják le kegyeletüket családtagjaik, barátaik sírjánál a látogatók – mondta el érdeklődésünkre Pénzes Tibor ügyvezető. Hozzátette: csütörtökön 7 és 10 óra között hajthatnak be kocsival, és 11 óráig mindenkinek el kell hagynia gépjárművével a temetőt. Ezen a napon a forgalmi viszonyoktól és a sírkert zsúfoltságától függően előfordulhat időszakos forgalom-, valamint behajtási korlátozás.

A hősökre emlékeznek

– Hagyományainkhoz híven november 1-jén bemutatót tartunk temetkezési kellékekből a Korányi Frigyes utcai ravatalozóban, másnap 15 órától pedig a Hősök temetőjében nyugvó, első világháborúban elesett katonákra emlékezünk. Az ünnepi liturgiát Takács Tamás alezredes, tábori lelkész tartja, a megemlékezés mécsesgyújtással zárul – tudatta lapunkkal Pénzes Tibor.

– A gondnokságon kedden és szerdán 7.30-tól 16 óráig fogadják az ügyfeleket, a délután négy és öt óra, valamint csütörtökön 7.30 és 18 óra közötti ügyeleti időben itt kizárólag sírhely újraváltásra lesz lehetőség. Továbbá fontos elmondanom, hogy október 30. és november 2. között sírköves munka nem végezhető a temetőben – jegyezte meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetője.

Védtelen gyalogosok

Fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők a következő napokban a közutakon, valamint a temetők környékén egyaránt. A nagyobb forgalmú sírkertekben a rendőrök mellett polgárőrök és önkéntes közösségi szolgálatukat teljesítő diákok is figyelnek az emberek vagyonbiztonságára és a zavartalan közlekedésre. A rendőrség azt kéri, ne megszokásból közlekedjenek, figyeljék a közúti jelzéseket, és ha tehetik, indulás előtt tájékozódjanak a várható változásokról.

Javasolják, hogy hosszabb utazás előtt ellenőrizzék gépkocsijuk műszaki állapotát, és a balesetek megelőzése érdekében az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek.

A gyalogosok ezekben a napokban külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, ezért fontos, hogy a járművezetők fokozott körültekintéssel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket.

Gyertyák és mécsesek

– Az évnek ebben a szakaszában átlagosan húsz-harminc alkalommal riasztják a tűzoltókat temetőben keletkezett tűzhöz, vagy olyan lakástűzhöz, amelyet kegyeleti gyertya okozott. Ezek oka, hogy a mécseseket, gyertyákat gyú­lékony anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok a temetőben a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek. Éppen ezért fontos, hogy csak tűzálló anyagból készült alátétre helyezett gyertyát gyújtsanak meg. A meggyújtott gyertyát soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, olyan stabil helyre kell rakni, ahol nem tud eldőlni – sorolta Dudás Szilvia.

– A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság megbízott szóvivője hozzátette: a temetőtüzek megelőzhetőek azzal, hogy a szabadban csak tartóban lévő mécsest gyújtunk meg, ezeket pedig távozás előtt eloltjuk.

Vigyázzunk magunkra és az értékeinkre!

A megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya néhány jó tanáccsal szolgált az áldozattá válás megelőzése érdekében. Azt kérik, hogy a temetők látogatása idején – különösen az idősek és a hölgyek – lehetőleg ne maradjanak sötétedés után egyedül. Csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire feltétlenül szükségük van, értéket, bankkártyát, az ahhoz tartozó PIN kódot feleslegesen ne tartsanak maguknál. Táskájukat egy pillanatra se hagyják őrizetlenül a sírnál! A parkolókban hagyott gépjárműveikben ne hagyjanak látható helyen értéktárgyat, inkább tegyék azokat a csomagtartóba. A mécseseket, virágokat ne rakják ki napokkal korábban, nehogy ellopják azokat. A busszal közlekedők pedig vigyázzanak a zsebtolvajokkal!

KM








hirdetés