Hamuba sült esélyek

Hamuba sült esélyek
© Illusztráció: Getty Images
Nincsen apám, se anyám, se istenem, se házam… – foglalhatnánk össze költőien az állami gondoskodásban élő fiatalok leggyakoribb panaszát. Ám azt aligha mondhatják, hogy ’harmadnapja nem esznek’, az állami ellátórendszer ugyanis messzemenően odafigyel az egészséges testi-lelki fejlődésükre. Palicz István írása.


Hol vannak már azok az idők, amikor – például 50 éve, a tiszadobi gyermekvárosban – munkára fogták a tizenéveseket, és ha a szép szó nem használt, kiadós veréssel orvosol(hat)ták a nevelők a magatartás-problémákat? Nekem úgy tűnik, átestünk a ló másik oldalára: túlkompenzáljuk a hátrányokat, és semmit nem kérünk, követelünk meg cserébe, holott az alapvető viselkedésnormák betartása (hogy ne a bűnözés vagy a prostitúció legyen az életpályamodelljük) és a szorgalmas tanulás nem éppen „Mission: Impossible” kategória!

Az állami gondozottak napi menüjét, ruházatát, szálláshelyét bizony sok „háromhás” családban felnövekvő gyermek megirigyelné, nem beszélve a zsebpénzükről (melyből jut cigire, piára, drogra), a szabadidő-eltöltési, szórakozási lehetőségeikről, és az „értékes” kirándulásokról, táborozásokról. Az ellátórendszerből kikerülve nem hamuba sült pogácsát, hanem tekintélyes támogatást kapnak útravalóul, ha pedig valakire idejekorán tört rá a családalapítási vágy, fészket rakhat egy-egy berendezett miniapartmanban. Számomra máig rejtély, hogy a bűnmegelőzés jegyében, több millió forintból miért ének-zene foglalkozásokat tartottak, s miért hangszereket adtak a gyermekotthonban felnövő, a munka világa felé közeledő fiatalok kezébe szakismereti tankönyvek, tanfolyamok és munkaeszközök helyett. Igen, a zene az kell…, de nem nő minden bokorban egy Oláh Ibolya. Legfeljebb külön-külön, csupa kis betűvel.

Palicz István

 








hirdetés