Harapósabb cápák a palánk alatt

Harapósabb cápák a palánk alatt
Nyíregyháza – A nyíregyházi kosárlabdázók az előzőnél eredményesebb szezonra számítanak.

Szezonkezdet előtti sajtótájékoztatóra hívta össze a Nyíregyháza Blue Sharks kosárlabdacsapatának vezetősége a helyi média képviselőit. A célokról és az új igazolásokról Sitku Ernő ügyvezető, szakmai igazgató beszélt a Continental Aréna aulájában.

– Továbbra is szeretnénk a nyíregyházi magra építeni, ám kénytelen voltunk változtatni az eddigi koncepciónkon. Két játékost már le is igazoltunk, Bazsó Brúnót és Tóth Gergelyt. Előbbi a Jászberény csapatától, utóbbi pedig Sopronból érkezett hozzánk.

A nyíregyházi származású Lekli József játszott már nálunk, most az edzői stábhoz tér vissza, amellett, hogy a felnőtt csapat munkáját is segíti, a sportcentrum U-16-os csapatával is dolgozni fog – fogalmazott Sitku Ernő, aki szerint az elmúlt esztendőben akadtak hiányosságok az utánpótlásban, ezeket igyekeznek a jövőben kiküszöbölni.

A felkészülés eddigi tapasztalatairól Siska János vezetőedző elmondta: augusztus elején kezdtek, elvégeztek több orvosi vizsgálatot is.

– A korosztályos válogatottakba két játékost is adtunk, éppen ezért csak néhány napja tudunk teljes kerettel edzeni. Pénteken Szolnokra utazunk edzőmeccsre. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a Tisza-parti csapat ránk gondolt. Tudjuk, nem vagyunk egy szinten, de igyekszünk helyt állni – mondta Siska János, aki beszélt arról is: a tavalyi szezonhoz képest mindenképpen szeretnének jobb eredményt elérni, ehhez újfajta edzésmódszereket is bevezetnek.

– A szolnoki felkészülési meccsen túl egy miskolci tornára mindenképpen elutazunk, ahogy szeretnénk Szlovákiában is megmutatni magunkat, de van ezek mellett egy veszprémi meghívásunk is – részletezte a vezetőedző.

– Családi okok is közrejátszottak abban, hogy itt vagyok, emellett persze nagyon örültem, amikor Sitku Ernő felhívott – mondta Lekli József, aki hozzátette: a Vasasnál már szerzett edzői tapasztalatot, s játékosként is mindig érdekelt, milyen munka folyik az aktuális csapatom utánpótlásában.

A sajtótájékoztatót Sitku Ernő zárta. Elmondta: egy légióst még szeretnének igazolni, de egyelőre nem akarnak semmit sem elkapkodni.

Az élvonalbeli Jászberénytől érkezett az egyébként szombathelyi nevelésű Bazsó Brúnó. A 23 éves, 195 centis kosaras a 3-as poszton bevethető. A másik új igazolás Tóth Gergely. A 29 éves, 205 centi magas center Körmenden mutatkozott be az első osztályban, majd megfordult Zalaegerszegen, az utóbbi hat szezont pedig a Sopronnál töltötte, amelynél évekig alapembernek számított és a válogatottnak is tagja volt. A két új játékos a sajtótájékoztatón elmondta: az eddigi tapasztalataik pozitívak, mindketten bíznak abban, hogy hasznos tagjai lesznek a csapatnak. A Nyíregyháza Blue Sharks bízik abban, hogy az új játékosokkal kiegészülve nagyobb eséllyel vehetik fel a versenyt a második vonal jelentősen megerősödött csapataival szemben.








hirdetés