Harc a közöny és a felejtés ellen

Kocsord – Az 1956-os őszi események szemtanúi közül sokan még ma is élnek.


– Az 1848-as szabadságharc és az 1956-os forradalom között sok különbség van, több mindenben mégis hasonlítanak: azt üzenték a világnak, hogy egy kis európai nép a döntő történelmi pillanatokban méltósággal kezébe vette a sorsát, és véráldozat árán is kivívta a szabadságát – világított rá a hétfői, a községben mondott ünnepi beszédében Földi István, Kocsord polgármestere.

Hangsúlyozta: az 1956-os őszi események résztvevői és szemtanúi közül sokan még ma is élnek, így a XXI. századi fiatalok nemcsak a történelemkönyvekből, hanem az idősebbek elbeszéléseiből, személyesen is megismerhetik a tényeket. – A legkevesebb, amit tehetünk, hogy nem hagyjuk, hogy emlékük feledésbe merüljön. A következő generációnak is át kell éreznie, mit köszönhetünk hőseinknek, hogy ne közönyösen bóklásszanak az elődeik által sok kínszenvedéssel és vérrel kivívott, szabadságra emlékező piros betűs ünnepeinken, hanem felelős állampolgárként emlékezzenek a múltra, és lelkesen, életrevalóan, együtt építsék a jövőt! – összegzett Földi István.

KM








hirdetés