2012.03.5 12:55; Frissítve: 2012.03.5 12:55


Harcosabbak voltak a hazaiak

Gyöngyösön elsősorban a védekezés maradt el a várttól, sok volt a harminc kapott gól.

Remény után csalódás, bizakodás után kudarc. Vasárnap úgy utazott Gyöngyösre az NYKSK-Nyír-Komplett NB I. B-és férfi kézilabda csapata, hogy ponttal, vagy pontokkal tér haza.

Aztán nem így lett, végül három góllal nyert a gyöngyösiek második számú csapat és otthon tartotta a két pontot. Szinte végig a hazaiak vezettek, a vendégek ugyan párszor tudtak egalizálni (egyszer még előnybe is kerültek), ám a várt fordulópontok nem következtek be.

– Csalódott vagyok, mert bíztam abban, hogy nem kapunk ki, amihez persze egy kis bravúrra lett volna szükség kezdte lapunk tájékoztatását Bartha Dénes, a nyíregyházi gárda edzője.

– Sajnos rosszul kezdtünk, igaz az első félidő végére összekaptunk magunkat és egy gólra megközelítettük a házigazdákat. A második félidőben aztán megint nem állt össze úgy a védekezésünk, ahogyan szerettük volna, és ahogyan azt gyakoroltuk, a harminc kapott gól nagyon sok. A harcosabb hazaiak elsősorban az egy-egy elleni játékban és a türelmes támadásvezetésekben felül múltak bennünket – így Bartha Dénes. 

- Mán László -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2