Harcosok, túlélők, hősök, barátok

Egyórás sétával hívták fel a mellrák elleni küzdelemre a figyelmet Nyíregyházán
Egyórás sétával hívták fel a mellrák elleni küzdelemre a figyelmet Nyíregyházán - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Saját életükkel és gyógyulásukkal hirdetik: a mellrák legyőzhető.


– Ezt fel se vettük, ettől sokkal többet kibírtunk, túléltünk – mondta Horváth Imréné, Borika, amikor több mint egy órányi séta után a Sóstói úti kórháztól megérkeztek a Kossuth térre, ahol az emberek az októberi hűvös, szeles időben fázósan húzták össze magukon a kabátot és siettek úti céljuk felé.

Gyógyulni, élni akarás

A sétálók csoportja is fontos céllal indult, kezükben a rózsaszín léggömbök, kabátjukon a rózsaszín szalagok a mellrák elleni küzdelemre, a gyógyulás lehetőségére és az összefogás fontosságára hívták fel a figyelmet.

– Rendszeresen jártam a szűrővizsgálatra, mégis egyik napról a másikra derült ki, hogy mellrákom van. Megdöbbentett a hír, de a betegség nem volt előttem ismeretlen, mert édesanyám is küzdött ellene, sikerrel – elevenítette fel a 18 évvel ezelőtt történteket Borika, aki egyetlen pillanatra sem adta fel, családja szerető támogatása mellett optimista volt és hitt a gyógyulásban. Úgy tűnt, végleg sikerült legyőzni a kórt, amikor 2008-ban újra kiújult a betegség.

– Maga a pokol – mondja a kemoterápiáról. Nőként, s ezzel a sorstársak is így vannak, a legnehezebb megélni a csonkolást, a mell eltávolítását, hogy csomóban kihullik a haj, a paróka nem kényelmes, szúrja a csupasz fejbőrt, ám mindent felülír a gyógyulni és élni akarás. A hitet és a reményt pedig nemcsak a családtagok, a gyermekek és unokák erősítették, hanem az Ózon Klub tagjai is, akik szintén harcosok, túlélők, hősök, támogatók és barátok.

– Itt vagyok, élek, unokázok és az önkéntes segítők egyikeként, ahogy a többiek is, ott állok a sorstársak mellett. Azoknak adunk tanácsot, támogatást, akik a harcukat most kezdik és egymást erősítjük mind, akik a harcunkat már megvívtuk – mondja Borika, s megjegyezni is nehéz, mennyi közös program, kirándulás kovácsolja még erősebbé a közösségüket.

Fontos a szűrővizsgálat!

– Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy az idejében felfedezett daganatos betegségek jó eséllyel gyógyíthatók. Nagyon fontos, hogy elmenjünk a szűrővizsgálatokra, és a gyógyult betegek saját példájukkal, saját hitelességükkel tudják bizonyítani, hogy ebből a betegségből meg lehet gyógyulni – fogalmazott Máté Gizella, a Rákbetegek Országos Szervezetének (ROSZ) elnökhelyettese a megyeszékhely belvárosában.

A szervezet Nyíregyházi Napforduló Szolgálata és az Ózon Klub közös rózsaszín sétáján emlékeztetett rá, a csaknem harminc évvel ezelőtt létrejött szervezet legfontosabb célja, segíteni a betegek gyógyulását, felvilágosítással részt venni a megelőzésben. Szólt a rehabilitáció fontosságáról is, hogy minél többen visszatérhessenek a munka világába, valamint a tanácsadásokról, ahol akár jogi kérdésekre, akár az életmódváltozással kapcsolatos kérdésekre is válaszokat kapnak.

A ROSZ-nak már ötezer tagja van, ötven helyi klub és egyesületük működik országszerte, a megyében nem csak Nyíregyházán, hanem többek között Fehérgyarmaton, Mátészalkán, Kemecsén, Kótajban is.

– Az idei és a jövő esztendő is a megelőzés éve, országos és helyi szinten, a szolgálatoknál, a klubokban is sokat tehetünk azért, hogy a mellrák ne tabuként, hanem legyőzhető betegségként szerepeljen a hétköznapi kommunikációban. Tagjaink saját életükkel és gyógyulásukkal hirdetik: ez a betegség túlélhető! – hangsúlyozta az elnökhelyettes.

BM








hirdetés