Hármak harca

Egészen extrém esetben már szombaton bajnokavatásra kerülhet sor a labdarúgó NB III. Tisza-csoportjában: ha a listavezető Rakamaz nyer, a Tuzsér kikap és a Létavértes nem győz, akkor Brekk János legénysége ünnepelhet.

Persze, nem valószínű, hogy a rakamaziak két riválisa pont nélkül marad a kiesőjelöltek elleni hazai meccseken, miközben az éllovasnak nehéznek ígérkező fellépése következik Berettyóújfaluban.

E három csapat hetek óta tartó viaskodása mellett azért két megyei rangadóra is összpontosulhat a figyelem: a Volán-Sényő az Ibrányt fogadja, míg a Szakoly a Balkány elleni mérkőzésen búcsúzik a hazai környezettől.

Fontos tudnivaló, hogy ezúttal is szombaton 17 órától lépnek pályára a csapatok.

29. forduló: szakvezetői várakozások

Szakoly (16.)–Balkány (4.)

Csoma Dezső, szakolyi szakmai tanácsadó: – A szomszédvári rangadón tisztes helytállást remélek a csapattól.

Mirgai László, balkányi edző: – A helyezésektől függetlenül úgy tekintünk a mérkőzés elé, mint egy igazi szomszédvári rangadóra, és tiszteletben tartjuk a Szakoly két-három hete tartó jó sorozatát. Ahhoz, hogy a negyedik helyen maradjunk, nekünk mindenféleképpen nyernünk kell, bízom benne, hogy a helyzetkihasználásunk hasonlóan jó lesz, mint a legutóbbi mérkőzésen, és akkor megszerezhetjük a három pontot.

Volán-Sényő (6.)–Ibrány (5.)

Rubóczki Tibor, sényői játékos-edző: – Az ibrányi csapat alaposan átalakult a télen, de Németh Károly továbbra is kézben tartja a gárdát, amit a tavaszi szereplésük is mutat. Két fiatal társaság csatázik majd, bízom benne, hogy szépen tudunk búcsúzni a közönségünktől.

Németh Károly, ibrányi edző: – Tavasszal roppant kiegyensúlyozottan szerepel a Sényő, amellyel eddig mindig roppant nagy csatát vívtunk. Szerintem ezúttal sem lesz másként, nehéz mérkőzésre számítok.

Tuzsér Erdért SE (2.)–Sátoraljaújhely (14.)

Révész Attila, tuzséri edző: – Az Újhely elleni mérkőzésünk több szempontból is fontos. Egyrészt még mindig nem dőlt el a bajnoki cím sorsa, ezért kötelező számunkra a győzelem, másrészt ősszel ez ellen a csapat ellen fájó vereséget szenvedtünk, amelyet szeretnénk komolyan megtorolni. A harmadik indokom személyes indíttatású, hiszen öt év után a mostani lesz az utolsó hazai NB III-as bajnoki, amelyet a tuzséri kispadon töltök majd, és szeretnék győzelemmel búcsúzni a közönségünktől.

Nyíradony (10.)–Mátészalka (12.)

Tóth Zoltán, mátészalkai edző: – Remélem, a hat sérültünkből minél többen felépülnek, és ezáltal magasabb színvonalat fogunk képviselni, mint legutóbb. Mivel vendégként lépünk pályára, kicsit nyugodtabban várjuk az adonyi mérkőzést.

Berettyóújfalu (9.)–Rakamaz (2.)

Brekk János, rakamazi edző: – Az utolsó három meccsünk közül kettő a közvetlen riválisaink ellen esedékes, és úgy gondoltuk, a két derbi között, Berettyóújfaluban egy „lazább” mérkőzés vár ránk. Ez most megdőlt, hiszen ellenfelünk teljesítménye alaposan felértékelődött azáltal, hogy megszorongatta a Tuzsért és pontot vett el a Létavértestől, ráadásul nálunk sárga lapok miatt három alapember, Ádámszki, Bessenyei és Galambosi sem játszhat. Éppen ezért nehezebb lesz ez a meccs, mint a Létavértes elleni, de mindenképpen nyernünk kell.

– Bodnár Tibor –








hirdetés