Hárman a megyebeli piramis csúcsán

Bari Csaba az apagyi NB I-es csapatban folytatja pályafutását
Bari Csaba az apagyi NB I-es csapatban folytatja pályafutását - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Tizenhárom szabolcsi pingpongcsapat rajtol, az apagyi és nyírbátori férfiak valamint a nyíregyházi hölgyek az NB I-ben.

Soha nem látott létszámú a megyebeli kontingens az NB-s csapatbajnokságokban, amelynek küzdelmei a hétvégén veszik kezdetüket. Összesen 13 szabolcsi érintett az NB I-es, NB II-es és NB III-as bajnokságokban, köszönhetően a létszámfeltöltésnek is.

A nyár egyik legmegdöbbentőbb fejleménye az volt, hogy az NB II-es helybetöltő osztályozóra kiírt Apagy–Nyíregyháza SE mérkőzést mit gondolnak hol kellett lejátszani? Hát persze, hogy Budapesten… Nyertek az apagyiak, így újra van NB II-es csapatuk is, holott onnan az elsőszámú legénységük visszajutott az NB I-be. De legalább a földrajztudás javult valamicskét a szövetségben, hiszen ezúttal a vásárosnaményiakat nem az NB II dél-keleti csoportjába sorolták be…

Az NB III Észak-alföldi csoportjában kisebbfajta szabolcsi minibajnokságot játszanak majd, hiszen a tizenkét tagú mezőnynek a fele található a megyehatáron belül. Végül bennmaradt a Fehérgyarmat is, megyei bajnokként került fel a Mátészalka, amely mellé a második helyről helybetöltő osztályozóját megnyerő Záhony is csatlakozott.

A megyebeli piramis tetején az NB I-es csapatok állnak, belőlük három is van. A nyírbátoriak tavaly azok után szálltak alá az extraligából, hogy ott elvileg bennmradtak, de Majoros Bence távozása új fogatókönyvet írt. Most pedig újra át kellett rendezni a sorokat, hiszen a tavalyi csapatból Kiss Zsolt és Tóth Gábor Németországba ment szerencsét próbálni (a pingpong mellett dolgoznak is), Sallai Zoltán a nyíregyházi, Szeles Balázs pedig a nyírmadai NB III-as csapathoz igazolt. Pótlásukra egyedül Kővári Balázs érkezett a DVTK-Volántól, ő lesz az élharcos, mellette a serdülő válogatott Molnár Dávidtól is sokat remélnek, és Benyovszki Gáborral valamint Bánhidi Emillel kiegészülve középcsapatot alkothatnak. A bátoriak második számú együttesüket az NB II-ből visszaléptették az NB III-ba, amely vegyes bajnokság, és Tölgyes Dorottya is szerepelhet benne, ami a fejlődésének jót tehet.

Kiss Zsoltnak a szakmai munkában is komoly feladata volt, így őt edzőként is pótolni kellett. A stábba érkezett Rozsnyói Tibor, aki nemcsak itthon, hanem külföldön is alkotott már maradandót: Németországban kétszeres ETTU-kupagyőztes és kétszeres ETTU-kupa-második csapatokat irányított, Katarban pedig két részletben összesen tíz évig volt a válogatott szövetségi kapitánya.

Egy év szünet után újra NB I-esek az NB II-t százszázalékos teljesítménnyel megnyerő apagyiak. És hogy helyüket meg akarják szilárdítani, azt jól mutatja, hogy leigazolták Bari Csabát, aki évekig szerepelt a legmagasabb osztályban, megyénkben nagykállói, kemecsei és nyírbátori színekben is. Mellette Nagy Balázs, Hodász László és Poór Tibor alkotja az NB I-es keretet, az NB II-be jutott társaságban pedig a Fodor Géza, Fodor István, Szűcs Attila és Kiss Zoltán négyes lehet az alapcsapat.
A hölgyeknél a NAC Túróczy Nyíregyháza csapata játszik továbbra az NB I-ben. Távozott a tavalyi csapatból Tarsoly Zsófia, akinek helyére az eddigi másik kulcsember, Fülöp Szilvia testvére, Fülöp Mária érkezett. Az egy-egy meccsre benevezhető négy helyből a másik kettő pedig az utánpótláskorú válogatottaké lesz, élükön az újonc létére már serdülő válogatott kerettag Laskai Írisszel.

2016-2017: NB-s mezőnymustra

Férfiak

NB I Keleti csoport: Nyírbátori ASE, Útfestők-Apagy SE

NB II Észak-keleti csoport: Apagy SE II, Vásárosnaményi SZSE

NB III

Észak-Magyarország B csoport: Apagy SE III, Nyírbátori ASE II

Észak-alföldi csoport: Fehérgyarmati VSE, Nyírmadai ISE, Mátészalkai MTK, Trió-Maxi-Szacsa Nyíregyháza SE, Várda ASE, Záhonyi VSC

Nők

NB I Keleti csoport: NAC Túróczy Nyíregyháza








hirdetés