Harminc fokban is raboltak a ragadozók

Az eredményhirdetés egyik pillanata
Az eredményhirdetés egyik pillanata
Levelek – Jól sikerült a Leveleki-víztározónál a napokban megrendezett tavaszi pergetőverseny, hiszen a megmérettetésen részt vevő 22 csapat 150 halat akasztott meg csónakokból horgászva.

Vegyes halfajták kerültek horogra. A verseny szabályzata alapján a halváltásokkal extrapontok is jártak. A legtöbbször – közel kilencven alkalommal – 2-4 kilogrammos süllők kerültek horogra, de a sügérek is gyakran rámozdultak az előttük elhúzott csalikra, ugyanis a versenyzők negyven darabot fogtak belőlük. Akadtak még horogra csukák és harcsák is.

– Nagy nyugalommal vártuk a pergetőverseny tavaszi fordulóját, hiszen ősszel már bizonyította a tó, hogy milyen jó állománnyal rendelkezik. Ennek ellenére a számunkra is óriási meglepetés volt, hogy a harminc fokos hőségben is sikerült horogra csalni a halakat – nyugtázta Mikucza Zsolt tógazda, aki szólt a következő nagyobb versenyről is.

– Igyekszünk folyamatosan programokat szervezni a tópartra, lesz majd vitorlás tábor és több fesztivál is. Nagy erővel készülünk a május 26-án kezdődő 128 órás pontyfogó versenyre, amelyre eddig 24 csapat jelentkezett. A verseny ideje alatt a tó zárva lesz a horgászok előtt, de nézelődőket, érdeklődőket szívesen látunk, hiszen az ország legjobb horgászai jönnek el.

– KM –








hirdetés