2012.04.25 09:10; Frissítve: 2012.04.25 09:11


Három csapás alapján hozott ítéletet a Nyíregyházi Törvényszék

írta Pusztai Sándor - Nyíregyháza – Súlyos szabadságvesztést szabott ki a Nyíregyházi Törvényszék  dr. Kozmáné Dr. Váradi Katalin vezette tanácsa.

alt hiba beküldése

Az egyik vádlott – kissé visszamaradt szellemi fejlődésében, alacsony iskolai végzettségű, halmozottan hátrányos helyzetű családból származott, már volt sok lopás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélve. A másik vádlott fiatalkorú – a bűncselekmény idején még  nem töltötte be a 16-ik életévét. Ő is nehéz sorsú, hátrányos helyzetű, “neveletlen” gyerek. Nem tanult, sokat hiányzott.

Az I.r. vádlott B. Mihály barátnőjével az iskolában egyik társuk sérelmére is elkövetett egy testi sértést, és a segítségére beavatkozókat is tépték cibálták, hajánál fogva falhoz verte a sértett fejét. Megbotránkoztatták a tanulókat – garázdaság és testi sértést követett el. Ezt követően 2011.február 3-án  az I.r. vádlott és a fentebb említett fiatalkorú – rengeteg alkohol elfogyasztása után tyúkot akartak lopni. Bementek a kerítésen átmászva az idős asszony udvarára, és két baromfit megfogtak – az egyiket meg is ölték és a zajra a szomszéd rájuk szólt, valamint kiment a házból a sértett is. Felszólította őket az udvar elhagyására – majd visszament a házba és bezárkózott.

Vádlottak nem szaladtak el, a cselekményt abbahagyva, hanem az I.r. vádlott egy kb. 1 cm átmérőjű, 1 méteres vascsövet vett  kezébe, amivel betörte a sértett asszony házának ajtaján lévő üveget és bementek a házba. A sértett telefonált az unokájának, de még szinte nem is tudott szólni, az I.r. vádlott a kezére ütött a vasbottal, eltört a sértett csuklója, és a kézközép csontja – majd a fejére is ütött a vasbottal – ezután mind a ketten ököllel bántalmazták – egyik lefogta a másik pénz után kutatott és találtak pár ezer forintot.

A sértett unokája hallotta a hangzavart a telefonból – mely leesett a földre és azonnal rohant a helyszínre segíteni a nagymamájának. A vádlottak gátlástalanul rátámadtak a fiúra is, a III.r. vádlott – a fiatalkorú egy cserépedénnyel fejen ütötte, orrcsontrepedést, és más 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A nagymamája súlyos állapotban került kórházba, maradandó testi fogyatékosságot szenvedett – csukló törés – és többszörös arccsonttörést, zúzódásokat, arcának érző ideg sérülését, jobb szemén ideghártya bevérzést. A vádlottak a másodfokú bíróságon bocsánatot kértek a sértettől, de a sértett előadta, hogy azóta is fél reszket, kárát sem térítették meg az arca zsibbad, és megdagad – tehát testi és lelki betegsége van most is. A vádlottak enyhítésért fellebbeztek.

Az elsőfokú bíróság I.r. vádlottra 7 év fegyházbüntetést  – valamint korábbi felfüggesztett  szabadságvesztésének elrendelését – a fiatalkorú vádlottra 5 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést szabott ki. Az ügyész nem fellebbezett súlyosabb büntetés kiszabása érdekében, tehát súlyosítani nem lehetett.

A 2010.július 23 óta hatályos büntető  törvény szerint aki – pl. I.r. vádlott – három, személy elleni erőszakos cselekményt követ el súlyos megítélés alá  esik – az általa elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény – a felfegyverkezve elkövetett rablás büntetési tétele 10 év – 20 évre emelkedik. Tehát 5 évtől 20 évig terjedő tartamú büntetés szabható ki vele szemben, a fiatalkorúra 7 év 6 hónap. A fentiek miatt a Törvényszék nem szigoríthatta a büntetést, de nem is enyhítette azt, hanem helybenhagyta.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Adrienn, a nap szépe

Adrienn nagykállói diáklány, angol-informatika szakon tanul. Pezsdítő, barátságos és élénk személyiség, aki szereti ha pörög az élet!
tovább »


Login2