Háromkirályjárás és vízszentelés a január hatodikához fűződő népszokások között

Budapest – Háromkirályjárás, víz- és házszentelés, valamint az “orosz karácsony” is megtalálható a január 6-án ünnepelt vízkereszthez fűződő népszokások között – mondta el az M1 aktuális csatorna műsorában Barna Gábor néprajzkutató.

Hozzátette: vízkereszt napja zárja az egyházi év karácsonyi időnek nevezett szakaszát, ilyenkor sok mindenre emlékezik a kereszténység, amelyek átkerültek a népszokások területére is.

Az ünneppel járó vízszentelés különösen a keleti rítusúaknál vált látványos szertartássá, itt nem csupán a templomokban elhelyezett vizeket szentelik meg, hanem a folyókat, patakokat is. Néhány helyen az is szokás, hogy a szenteléshez használt keresztet a pap a vízbe hajítja, a bátrabb hívek pedig utána ugranak a téli hideg ellenére – mondta el a kutató.

Barna Gábor kitért a szintén január 6-hoz fűződő házszentelés és háromkirályjárás ma is élő szokására, utóbbi első említése a 11. századból maradt az utókorra, szövegét a 15. században írták le. A szokás részeként a fehér ruhába öltözött gyerekek, fiatalok egy rugós szerkezettel felemelhető csillagot hordanak magukkal énekelve, a meglátogatott házak lakói pedig kisebb ajándékokkal kedveskedtek nekik.

A keleti rítusú keresztények január 6-án ülik meg az epifánia, vagyis karácsony ünnepét, ezt a vegyes vallású területeken, például Zemplén-megyében a nyugati keresztények az “orosz karácsony” elnevezéssel illették – fűzte hozzá a néprajzkutató.

– MTI –








hirdetés