Hat hétig fekvő gipszben

Keller Annamária, a DKSK kosarasa szombaton megsérült, gipszbe tették a lábát, e vasárnap már mankóval közlekedett.

Néhány napja, május 31-én járt le a DKSK Miskolc női kosárlabda klubbal kötött szerződése Keller Annamáriának. A center nem sokáig maradt csapat nélkül, mert nevelő klubja, a MiZo-Pécs meghívta, hogy vegyen részt a Pécsen megrendezésre kerülő klubvilágbajnoki selejtezőn. Keller Annamáriának azonban nem volt túl nagy szerencséje: szombaton a Maliból érkezett Djoliba AC elleni összecsapás negyedik negyedében megsérült.

– Nem tudom, hogy mondjam-e azt, hogy szerencsére csak részlegesen szakadt el az achillesem, mert én fel voltam rá készülve, hogy műtét lesz, és az orvosok is készen álltak a beavatkozás elvégzésére, és ebben az esetben a gyógyulási idő valamivel rövidebb lett volna, mint a részlegesnél, amit nem műtenek – mondta a center. – A mérkőzés után Budapestre, a Fiumei úti kórházba hoztak, kaptam egy szép gipszet, fekvőt, amit hat hétig kell viselnem, és szerdáig élvezhetem a kórházi kosztot. Ekkor még elvégeznek egy ultrahangos vizsgálatot, és csak ezután engednek haza.

A 28 esztendős kosarastól azt is megtudtuk, hogy az orvosok azt prognosztizálták neki, hogy négy hónap múlva játszhat újra.

– A tavalyi nyáron is volt egy sérülésem, ami miatt mélyre kerültem, és most megint a padlóról kell felállnom – sommázott a 189 centiméter magas játékos. – Ha ehhez még hozzáteszem azt, hogy még azt sem tudom, hogy hol folytatom a pályafutásomat, ha egyátalán folytatom, ha nem lesz semmi gond az achillesemmel, akkor akár el is keseredhetnék. Ehelyett inkább elkezdtem mankózni.








hirdetés