Hatalmas durranásoknál kisebb zajjal járó busszal utaztunk

Hatalmas durranásoknál kisebb zajjal járó busszal utaztunk
© Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Polgármester és államtitkár kalauzolta a helyi sajtó képviselőit a megyeszékhelyen.

Pikáns péntekre ébredtek a nyíregyházi média munkatársai: autóbuszos study tour indult a nézettségi rekordokat döntögető Móricz Zsigmond Színház elől. Kirják Róbert igazgató a kamerával, mikrofonnal, tollal, mappával gyülekező kíváncsi sajtósoknak bemutatta a teljesen újjáépülő szabadtéri színpad látványterveit.

„…indul az utazás, csak erre vártál…”

Akár egy flottul szervezett osztálykiránduláson, végig jól hallhatóan kommentálták a látottakat. Dr. Kovács Ferenc látta el az osztályfőnök spontán szerepét:

– Noha másfél órás az út, lehetne estig járni a várost, hogy lássuk és láttassuk: mennyi minden fejlődik, megújul, milyen pozitív változások vannak és lesznek. Elsőként a színház melletti volt tiszti klubra hívom fel a figyelmet, amely 760 millió forintos támogatásból kap új arculatot. Mellette a Kállay-kúria 1,3 milliárd forintból válik látogatóbaráttá – mondta Nyíregyháza polgármester, majd lerántotta a leplet a Bulgakov-rejtélyről: – Így hívják a kolozsvári ikonikus helyet, amelyhez kísértetiesen hasonlót, de talán még attól is jobbat szeretnénk megvalósítani a régi toborzói iroda helyén. Úgyhogy ha Bulgakovról esik szó, nálunk ezt a projektet jelenti.

„…felbőg a motor, rajtad van a sor…”

A CNG típusú, azaz gázüzemű busz alig hallható zajjal járva csábította hasznos utazásra a tévéseket, a rádiósokat, a nyomtatott és az elektronikus média reprezentásait. Az első rádöbbenés az volt, hogy nagyon gyorsan rá lehetett csatlakozni az ingyenes wifire (EMKKZRTfree).

„…elindulunk, elindulunk…”

Az átalakított, nagyobb áteresztőképességgel bíró Mező utcai csomópontnál fékezett a busz, ahol Z. Pintye Zsolt a közszolgálati televízió élő adásában faggatta a városvezetőt és dr. Szabó Tünde államtitkárt.

„…nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz…”

– A Tiszavasvári úti atlétikai centrum multifunkcionális szerepet tölt be. Az összesen 3,8 milliárd forintos beruházás 2019-re készülhet el – vette át a szót a sportért felelős potentát.

A költséghatékony busz a rókabokori útnál lévő körforgalomnál fordult vissza. Ott épül majd a kertvárosi forgalmat tehermentesítő bekötőút. Ottjártunkkor egy róka bokor híján a havas földön húzta össze magát. Kevéssel odébb, a Zrínyi-kollégium mellett a februárban üzembe álló

41 CNG busz töltőállomását jelenleg Kókusz kutya őrzi. Podlovits Roland projektvezető ismertette a terület paramétereit, kapacitását. A stadionhoz érve ismét dr. Szabó Tünde vette át a szót:

– A 8 ezer fős stadion valójában aréna lesz. A mostaninál jóval közelebb kerülnek a szurkolók a sportolókhoz. Édesapám is itt sportol, tudom, hogy neki is mennyire fontos ez a hely.

Az újjáépülő Bencs-villa, a rohamosan fejlődő Nyíregyházi Állatpark (erről Gajdos László igazgató beszélt), a jelentősen átalakuló Sóstói Múzeumfalu után azon a Korányi Frigyes utcán suhant végig a busz, amelyik új borítást kap, és ahol a Csaló köznél körforgalom létesül. A jégcsarnoknál Kósa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetője megjegyezte, hogy a sikeres nyomáspróba után két múlva szerkezetkész lesz az épület, márciusban pedig birtokba vehetik a korcsolyázni vágyók. A study tour végén a 26 éve úszóként a barcelonai olimpiára készülő dr. Szabó Tünde megerősítette:

– Nekem szívügyem az uszoda. Összesen 3,2 milliárd forintból épül meg a Continental Arena mellett az úszók csodálatos centruma. Minden vízfelületre szükség van, az a törekvés, hogy mindenki tanuljon meg úszni. Nekem az Arany-iskolában adatott meg. Ezzel persze, még nincs vége, rengeteg beruházás érkezik Nyíregyházára, de szerintem ez egy másik study tour témája lesz – zárta mondandóját a célba érve a sportért felelős államtitkár.

KM–LTL








hirdetés