Hatályba lépett Romániában a börtönbüntetéseket lerövidítő törvény

Bukarest – Hatályba lépett Romániában csütörtökön a túlzsúfolt börtönökben raboskodó elítéltek büntetésének lerövidítéséről szóló törvény, amely minden elítéltnek harmincnaponként hat nappal lerövidíti a büntetését, ha olyan közös cellában raboskodik, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra.

A jogszabály azoknak az elítélteknek is lerövidíti a büntetését, akiket megfosztottak a természetes fénytől, a szabad levegőtől, a minimális higiéniai feltételektől, a WC-használat intimitásától, vagy akiket penészes, beázott, levegőtlen cellákban tartottak fogva.

A könnyítések nem vonatkoznak azokra, akiknek már kárpótlást ítélt meg emiatt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). A “szabadnapok” kiszámításánál az utóbbi öt évet számolják bele, mivel az EJEB 2012-ben hozta meg első, úgynevezett “pilótaítéletét” (az azonos témájú ügyeket egységesítő modellértékű döntését) Románia ellen a börtönökben uralkodó embertelen körülmények miatt.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint a büntetés-végrehajtási intézetek a törvény kihirdetése óta eltelt három hónapban felkészültek annak alkalmazására, mindenütt működnek már azok a bizottságok, amelyek a jóváírásokat kiszámolják, így az első lerövidített büntetésű elítélteket már csütörtökön szabadon bocsátják.

A tárcavezető nem volt hajlandó elárulni az őt faggató újságíróknak, hány elítélt szabadul idő előtt, de megjegyezte, hogy a törvénynek és más intézkedéseknek köszönhetően “jó úton halad” a romániai börtönök túlzsúfoltságának enyhítése. Elmondta: a tárca átvett már a katonaságtól három Buzau megyei kaszárnyát, amelyeket börtönökké alakítanak át, és az is enyhíti a helyszűkét, hogy az utóbbi időben több elítélt szabadult, mint került börtönbe.

Áprilisban az EJEB felszólította Romániát, hogy fél éven belül dolgozzon ki ütemtervet a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére, a büntetés-végrehajtási intézményekben uralkodó körülmények ugyanis sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményének a kínzás és megalázó büntetés tilalmáról szóló cikkelyét.

Az EJEB eddig több mint ötszáz panaszosnak ítélt meg kártérítést, amiért embertelen körülmények között kellett raboskodnia Romániában. A román börtönökből nyolcezer elítéltet kellene szabadon bocsátani a több mint 27 ezerből ahhoz, hogy – az EJEB szabványainak megfelelően – minden rabra jusson legalább négy négyzetméternyi hely.

– MTI –








hirdetés