Határőrt akart megvesztegetni egy ukrán-magyar házaspár

Akt.:
Barabási határátkelő
Barabási határátkelő
Barabás – Hivatali vesztegetés miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt – gyorsított eljárásban – a Vásárosnaményi Járásbíróság egy ukrán-magyar házaspárt, mert meg akart vesztegetni egy határőrt – közölte a Nyíregyházi Törvényszék kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a vádlottak a barabási közúti határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő egyik határőrt akarták rábírni arra, győzze meg ugyanott dolgozó feleségét, hogy fordítsa el a hőkamerát a határszakaszról.

A házaspár és a főtörzsőrmester – aki előzőleg jelentette, hogy megkeresték – egy bevásárlóközpont parkolójában találkozott. Kiderült, hogy a vádlottak cigarettát akarnak átcsempészni a zöldhatáron. Kilencládányi cigaretta után 90 ezer forintot fizettek volna a határőrnek.

A vádlottaknak – akiket egy újabb találkozón fogtak el – kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt kellett bíróság elé állniuk.

Az elsőrendű vádlottat másfél év börtönre ítélték, négy év próbaidőre felfüggesztve, a másodrendűt pedig egy év, két évre felfüggesztett börtönre.

A másodrendű vádlott ítélete jogerős, az elsőrendű vádlott esetében az ügyész súlyosításért fellebbezett.

– MTI –








hirdetés