Hatvan évvel ezelőtt fogadtak örök hűséget

Balogh Valéria és Kiss Antal
Balogh Valéria és Kiss Antal - © Fotó: a szerző
Baktalórántháza – Házasságkötésük gyémánt évfordulójához érkezett Baktalórántházán két házaspár. Dudás István és Illés Erzsébet,illetve Kiss Antal és Balogh Valéria 1957-ben, hatvan évvel ezelőtt, alig 20 évesen fogadtak örök hűséget egymásnak. Ez alkalomból köszöntötte őket a „házasság hetén” a város nevében Nagy Lajos polgármester, Némethné Csubák Éva pedig a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének képviseletében.

A vendégek megköszönték az eltelt hatvan évet, életükhöz további egészséget, Istentől megáldott, boldog, szép és gondtalan időskort és házaséveket kívántak. Veress Andrásné KÉSZ-tag Ady Endre Őrizem a szemed című versével örömkönnyeket csalt az idős szempárokba.

A házasság hete programsorozat hagyományőrző szándékkal a helyi KÉSZ kezdeményezésére három éve indult el Baktalórántházán, csatlakozva a nemzetközi és az országos kezdeményezéshez. A város vezetői 2015-ben három házaspárt köszöntöttek a szintén 60 éves jubileumuk alkalmából, míg tavaly tizenkét 25, 30, 35, 40, 45 és 50 éves jubileumukat megélő házaspárt köszöntöttek, akik megújították szentségi fogadalmukat, megerősítve életszövetségüket. Nagyon fontos a házasság népszerűsítése a fiatalok körében, talán e példák vonzóvá válnak, és egyre több fiatal kötelezi el magát a házasság mellett és alapít családot.

– Némethné Csubák Éva –








hirdetés