Hatvanon túli focisták társasága

A nyíregyházi torna az őszi szezon zárását jelentette
A nyíregyházi torna az őszi szezon zárását jelentette - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Öreg focista nem vén focista! Ez volt a csatakiáltása mindazoknak, akik a közelmúltban a nyíregyházi Filo focicsarnokban rúgták a lasztit.

A gyorsaság ugyan megkopott, már a lefordulás sem a régi, ám a zsuga sokaknak még mindig úgy ragadt a lábához, miként évtizedekkel ezelőtt.

Húsz és tíz esztendeje

– Kettős jubileum jellemezte ezt a tornát – kezdte érdeklődésünkre Őze Tibor, az Országos Veterán Labdarúgó Sport Egyesület elnöke. – Éppen tíz esztendeje, hogy elkezdődött a veterán bajnokság és húsz esztendeje, hogy a Szpari feljutott az élvonalba. Számomra mindkettő nagyon emlékezetes és fontos.

– Ami a veterán bajnokságot illeti, a sorozat szorosan kötődik a megyéhez – folytatta Őze Tibor, aki három és fél évig volt a Szpari vezetőedzője. – Petrika Ibolya akkor mint megyei sportigazgató megjegyezte, hogy Újfehértón milyen lelkesen fociznak a hatvanon felüliek.

Balkány és Nagykálló

– Innen jött az ötlet, hogy miért ne lehetne ennek a korosztálynak megfelelően szervezett megmérettetése. Az első tornát két helyszínen, Balkányban és Nagykállóban rendeztük nyolc csapattal.

A veterán foci, a hatvanon túliak labdarúgása Európában párját ritkító és 2008 óta része a Magyar Labdarúgó-szövetség Grassroots-programjának. Az UEFA megfogalmazása szerint a grassroots minden olyan labdarúgó tevékenység, ami nem hivatásos és nem válogatott. Az MLSZ olvasatában már bővebb, hiszen a grassroots az amatőr, vagy más néven szabadidős labdarúgás különféle válfajainak a gyűjtőfogalma, amelybe belefér a gyerekek, a felnőttek, a veteránok, a futsal, a fogyatékkal élők és a nők játéka is.

– A veterán foci egyre népszerűbb, jelenleg tíz helyszínen több mint negyven csapat mérkőzik. Az igazolt játékosok száma meghaladja a hatszázat, az elmúlt tíz évben mintegy ezren játszottak a tornákon. Az őszi-tavaszi rendszerű tornák legjobbjai jutnak nyaranta a veterán fesztiválra, amelyet idén a fővárosban, a III. Kerületi TTVE pályáján rendeztünk. Tizenhat együttes vett részt, köztük a nyíregyházi Hetvenkedők – így Őze Tibor.

Ami a nyíregyházi tornát illeti, az az őszi szezon záróköre volt, amelyen a Miskolc, a miskolci Főnix, a nyíregyházi Hetvenkedők és a Head-Land vettek részt.

ML


Kell az orvosi felügyelet és defibrillátor

Hét éve alakult meg az Országos Veterán Labdarúgó Sport Egyesület (OVLSE), mely az MLSZ-szel megkötött együttműködés keretében rendezi a mérkőzéseket. A tornákon mindenki saját felelősségére vehet részt, mindenhol kell lennie orvosi felügyeletnek és defibrillátornak. Hét régió van, a kelet-magyarországihoz megyénk, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar tartozik, a koordinátora Petrika Ibolya, aki az OVLSE főtitkára.


Nyíregyháza - Nem lehetett panasz sem az iramra, sem a lelkesedésre, a szombati versenynapon a FILO csarnokban rendezett négy csapatos veterán labdarúgó tornán. A Hetvenkedők, a Miskolc, vagy a Hed-Land hatvan év fölötti játékosai nem felejtettek semmit tudásukból, a labda még mindig okosan futo...








hirdetés