2012.02.4 12:11; Frissítve: 2012.02.4 12:11


Havazás – Nyolc embert mentettek meg a kihűléstől a Csongrád megyei rendőrök

Szeged, 2012. február 4., szombat (MTI) – Nyolc embert helyeztek biztonságba a hideg elől az elmúlt 24 órában az intézkedő rendőrök Csongrád megyében; köztük többen ittasak voltak, ami fokozottan veszélyes ebben az időben – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-t.

    Szenti Szabolcs elmondta: Hódmezővásárhelyen az egyik családi házhoz állampolgári bejelentés alapján mentek tegnap. Ott egy idős, beteg embert találtak, aki önmagát csak nagyon nehezen tudta ellátni, ezért róla a továbbiakban a családsegítő szolgálat munkatársai gondoskodnak. 
    Mindszenten a szolgálatban lévő járőrök figyeltek fel egy emberre délután, aki a biciklije mellett feküdt a havazásban. Kiderült, hogy a férfi megcsúszott és elesett, de nem tudott felkelni. A kihűlés megelőzése érdekében a rendőrök otthonába kísérték. 
    Az esti órákban rendőri jelzésre Mindszentről és Hódmezővásárhelyről is kórházba szállítottak a mentők két embert, akik ittasak voltak, nem tudtak hazajutni, és időközben átfáztak.     Az esti órákban a pitvarosi buszmegállóban figyeltek fel a rendőrök egy 17 éves fiúra, aki elmondása szerint lekéste az utolsó buszt. Mivel telefonálni nem tudott, azt tervezte, hogy megvárja a reggeli járatot. Az egyenruhások látták, hogy a fiatalember már erősen átfázott, ezért hazavitték családjához. Makón egy 16 éves fiút kellett hazavinni, aki egy házibuliból indult haza, de ittas volt, és egy lépcsőház előtt elaludt. A rendőröket a lakók értesítették.     Csongrádon a Piroska János téren lakossági bejelentés alapján találtak egy férfira a rendőrök, aki elesett és nem tudott felkelni. Őt a mentők szállították kórházba. Majd a késő esti órákban egy középkorú férfi kért segítséget, aki ittassága miatt nem tudott hazajutni. Mivel közterületen kihűlt volna, ezért neki is a rendőrök segítettek hazajutni.     A rendőrség továbbra is kéri a lakosságot, hogyha a hidegben olyan személyt látnak, akinek élete, testi épsége veszélyben lehet, hívják a 112-es segélyhívószámot. A hívás vezetékes és mobiltelefonról is díjmentes.

-MTI-


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
KSH: mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben; nőtt a [...] tovább »
Az evangélikus egyház ellenzi az abortusztabletta engedélyezését
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Magyarországi Evangélikus Egyház ellenzi az orvosilag indokolatlan [...] tovább »
Jogerősen is életfogytiglani a bodroghalmi gyilkosnak
Debrecen - Boldog új évet akart kívánni, gyalázatos brutalitással ölte meg idős szomszédait. tovább »
Sikeres szénkutató fúrás Farkaslyukon
Farkaslyuk - A tanbánya előkészítésén dolgoznak az észak-borsodi településen. tovább »
Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Az idén május 30-án tartják az országos kompetenciamérést az iskolák [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés