Hazahívó tücsökzene

Hazahívó tücsökzene
„Bizonyos, hogy én sem lettem volna az, ami vagyok, ha nem a Nyírségben élem ifjúságomnak ezeket az éveit.” – írta egykor Krúdy Gyula, utalva arra, mennyire kedves volt neki a föld, amelyből származott. Bizonyára sokan vannak ma is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében olyanok, akik a sajátjuknak érzik a ragaszkodás és rajongás eme szavait, de biztos vagyok abban is, hogy legalább ugyanennyien vágyódnak, vágyódtak el erről a vidékről. Matyasovszki József írása.

Mintha lenne valamiféle kettősség, ami formálója az ide születők sorsának. Mert az országnak ez a keleti csücske vagy megtart, vagy kivet magából. Rabjává tesz egy életre, vagy éppen eltaszít, mint mostoha a gyermekét. S hogy miért lehet ez így?

Talán mert errefelé nem mindig egyenes út vezet a karrierhez, s meggazdagodni is nehezebb. Ám remekül lehet írók és költők álmait álmodni, könnyebb meghallani a természet muzsikáját, felfedezni tavaszok illatorgiáját, kihallani a zajból a jó szót és emberséget, s talán még a tündérek tánca is megleshető. Czóbel Minka „tündéri tájról” írt, Karinthy soha nem feledte a „tündéri Sóstót”. S akkor a Tiszáról, a Szamosról, a vulkáni kúpokról, vagy éppen a tőzegmohás lápok lidérceiről valló dalnokokat, festőket még nem is említettük. Itt keveset tud rólad a világ, de egy vagy a mindenséggel. Innen egyszer legalább el kell menni, hogy ismét hazatérj. Talán ezt értették meg azok is, akik Szabolcsról elszármazottak néven Facebook-csoportot alakítottak. Mert csábíthat hírnév, vagyon, vagy ismeretlen táj – ha egyszer belekóstoltál –, talán sehol se lesz már annyira édes a tücsökzene, mint errefelé.

Matyasovszki József








hirdetés