2010.05.20 09:57; Frissítve: 2010.05.20 09:57


Hazai edző nehezíti a Gyarmat dolgát

Egyetlen pont hiányzik a Fehérgyarmati VSE-Fevill NB II-es férfi kézilabdacsapatának, hogy megkaparintsa az ezüstérmet az Észak-keleti csoportban.

Mindezt hazai pályán bekaszírozhatja, mégpedig szombaton (18 óra), midőn a Mátészalkai MTK-t fogadja. A párosítás felettébb pikáns, elvégre a vendégeket az a Falcsik Miklós irányítja, aki éveken keresztül éppen a házigazda együttest gardírozta és szép sikereket tud felmutatni. Mindazonálzal az érzelmek aligha „játszanak” az idény zárófordulójában, hisz míg a látogatók tét nélkül várhatják az összecsapást, a hazaiaknak közel sem mindegy mi lesz a csapat vége.

– Olyannyira kötődöm a városhoz, hogy mai napig Gyarmaton élek – jelezte Falcsik Miklós, a Szalka trénere. – Tisztes helytállást remélek, no meg azt, hogy békés, normális hangulatú mérkőzéssel búcsúzunk a szezontól. Esélyeinket egyáltalán nem növeli, hogy három eltiltott játékos nélkül megyünk neki ennek a meccsnek, emellett Szender Szilveszter esküvő előtt áll, ifjabb Varga Tamás pedig bokasérülés miatt fog hiányozni.

- Koncz Tibor -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2