Hazai pályán a B döntő, minél jobb helyezésért

A Nyíregyházi Sportcentrum U16-os csapata a kilencedik helyért száll harcba
A Nyíregyházi Sportcentrum U16-os csapata a kilencedik helyért száll harcba - © Fotó: Bodnár Tibor
Nyíregyháza – A fiú kadett kosárlabdázók számára is országos döntőt rendez a Nyíregyházi Sportcentrum, igaz a második vonalnak számító 9-16. helyért.

Aki A-t mond, mondjon B-t is. Ennek szellemében a Nyíregyházi Sportcentrum az országos juniorbajnokság nagy, tehát A döntője után egy korcsoporttal lejjebb, a kadetteknél (U16) a B döntőt rendezni meg.

Megint, hiszen tavaly is a Tiszavasvári úti csarnok adott otthont az eseménynek, amelyen a házigazda akkor a harmadik, összesítésben a 11. helyezést szerezte meg. Az ezúttal Schreiber József edző által irányított csapat sok mindent megélt a mostani bajnokságban, hiszen a balszerencsésen alakuló selejtezők után a regionális sorozatban kötött ki, onnan felverekedte magát az országos főtáblára, és kevés híján a nyolcas fináléért is csatázhatott.

Maradt azonban a B döntő, amelyet a 9-16. helyért vívhatnak meg a csapatok péntektől vasárnapig. A nyíregyháziak Az első napon a Körmenddel találkoznak, a további mérkőzéseik időpontja annak a meccsnek az eredményén múlik.

Fiú kadettbajnokság
Országos B döntő, Tiszavasvári úti csarnok

Péntek. A 9-16. helyért: Soproni SI–Vásárhelyi KS, 13. Zsíros Akadémia Kőbánya–KA Pécs, 15. Bajai Bácska FKE–Zalaegerszegi TE KK, 17.

Körmendi Törpördögök–Nyíregyházi Sportcentrum, 19.

Szombat. A 13-16. helyért, 10 és 12. A 9-12. helyért, 14 és 16.
Vasárnap. A 15. helyért, 9. A 13. helyért, 11. A 11. helyért, 13. A 9. helyért, 15.








hirdetés