Helebrandt Máté Londonban kigyalogolná magából a maximumot

Rióban húsz kilométeren egyéni csúcsot gyalogolt Máté, ötvenen is jó időben reménykedik
Rióban húsz kilométeren egyéni csúcsot gyalogolt Máté, ötvenen is jó időben reménykedik - © Fotó: Derencsényi István
Nyíregyháza – Szerdán repült Londonba, vasárnap reggel nyolckor pedig nekivág az idei legfontosabb versenyének Helebrandt Máté, a Nyíregyházi Sportcentrum válogatott gyaloglója.

A kétszeres olimpikon a londoni St. James parkban rója majd a kilométereket. Ott, ahol öt esztendeje az ötkarikás játékokon 20 kilométeren egyéni csúccsal a harminckettedik helyen ért célba.

Betegség és sérülés után

Ez más verseny lesz, hiszen Pokrovenszki József tanítványa a hosszabbik távon, ötven kilométeren áll rajthoz. Mivel a verseny rajtja reggel nyolckor lesz, Máté az elmúlt időszakban ekkor kezdte meg a tréningeket is.

– Az utolsó két hétben már könnyebb edzések voltak kevesebb kilométerrel, amiben a nagy meleg is szerepet játszott. Három-négy hónap kemény munka adta meg az alapot a versenyre, az utolsó két hét már amolyan ráhangolás is a versenyre – summázta az elmúlt időszakot érdeklődésünkre Helebrandt Máté.

A nyíregyházi válogatott számára rosszul indult az esztendő, betegség és sérülés miatt nem is indult az ötven kilométeres bajnokságon, csak a húszon, amit megnyert, és megszerezte nyolcadik bajnoki címét. Félszáz kilométeren tavaly márciusban indult először, akkor meg is nyerte a bajnokságot. A londoni lesz a második versenye ezen a távon.

– Jó erőben érzem magam, amit kellett, azt elvégeztem. Nagyon kíváncsiak vagyunk Józsi bá’-val arra, hogy ez mire lesz elegendő, hiszen ez még csak a második ötvenes versenyem lesz. Éppen ezért nem igazán tudom, hogy az elvégzett munka mire lehet majd elegendő időben és helyezésben egyaránt. Nagyon sok tényező befolyásolhatja a vasárnapi teljesítményt, így előre felelőtlenség lenne bármit is megcélozni. Én úgy gondolom, hogy amennyiben a 3 óra 54 percen belül érnék célba, az már nem lenne ­rossz. Hogy ez helyezésben mit jelenthet? Ötvenketten indulunk, az eredmények alapján a középmezőnyben vagyok – mondta Máté.

Amennyiben hinni lehet az időjárási előrejelzéseknek, vasárnapra 21 fokos hőmérsékletet és felhős égboltot ígérnek a Temze-parti metropolisba. Ez bizonyára jobb, mint a kánikula.

– Igen, valóban ezt ígérik. Egyébként az elmúlt napokban én is rendszeresen nézem az előrejelzéseket, hiszen nem mindegy, hogy milyen időben vágunk majd neki az ötven kilométernek. A jelzett huszonegy fok jó lenne.

Ismerős környezetben

Az időjárás még ismeretlen, a helyszín viszont nem. Öt éve szintén a St. James parkban versenyzett Máté.
– A környezet remek, annyi a változás, hogy most huszonöt kört kell majd megtennem egy olyan útvonalon, amely a Buckhingam-palota előtt is elvezet. Az olimpián egyébként hűvös volt, 15–16 fokos időben startoltunk. Mindent megteszek majd azért, hogy kihozzam magamból a maximumot. Amennyiben így lesz, akkor már nem leszek elégedetlen – így Máté.

KM-ML


Közel a világcsúcshoz

A világbajnokság kedd esti programjának slágerszáma a férfi 400 méter volt, amelyen a Usain Bolt-utódnak tartott Wayde an Niekerk esélyeshez méltóan nyert (43,98 másodperc), és ha a dél-afrikai nem enged ki az utolsó öt méteren, a 43,03-as világcsúcs is veszélyben lehetett volna. Magabiztosan versenyzett Márton Anita a súlylökés selejtezőjében, első kísérletre túljutott a selejtezőszinten, 18,76 méteres dobásával a harmadik legjobb eredménnyel került a döntőbe, amely lapzárta után ért véget.








hirdetés