Helyén áll a Nagy Imre szobor

A forradalom évfordulója megünneplésének fontos eseménye lesz az ez alkalomra készült szobor felavatása.

A Városi Bíróság melletti területen több mint 1800 négyzetméteres díszkő és ugyanannyi zöldterület kialakításával a napokban befejeződik a tér építése. A műalkotás már felállításra került, jelenleg a burkolók dolgoznak a területen.

A füves rész saját öntözőrendszert kapott, a virágkazettákba örökzöldek és egynyári növények is helyet kapnak. A téren igényes padok lesznek elhelyezve, a megvilágításról kandeláberek gondoskodnak. A beruházás összköltsége a tervezett szerint alakult: szoborral együtt 26 millió forint. Az avató beszédet Mécs Imre mondja október 23 – án.








hirdetés