Helyet és teret ad

Illusztráció: Vidor Fesztivál
Illusztráció: Vidor Fesztivál - © Fotó: KM-archív
Néhány évvel ezelőtt keringett a világhálón egy fantasztikus fotó: esti fények, kávézók asztalai mellett beszélgető, mosolygós emberek, világvárosi hangulat. Éppen elkezdtem irigykedni, amikor ismerősöket fedeztem fel a fotón, és hirtelen arra is rájöttem, hogy én itt már jártam. Sőt, hogy igazából itt élek. Száraz Ancsa jegyzete.

A kép, amit azóta is őrzök, Nyíregyházán készült, a Vidor egyik emlékezetes estéjén, valamelyik nagyszerű előadás után. Azóta, a nagy rácsodálkozás tükrében egy kicsit megengedőbb vagyok azokkal, akik nem ismerik a várost, vagy ami még rosszabb, félreismerik. Remek érzés botcsinálta idegenvezetőként messziről jött vendégekkel sétálni és azt hallani: nem is gondoltuk, hogy ez a város ennyire gyönyörű! Olyan büszkén mutogatom az épületeket, a parkokat és Sóstót, mintha közöm lenne a szépségükhöz, és bezsebelem a gratulációkat, amelyek valójában a tegnap ünnepelt ősöknek szólnak: azoknak, akik letelepedvén várost építettek, és azoknak, akik az azóta eltelt évszázadokban a fejlődésén dolgoztak.

Külföldről hazatérve sokszor érzem, hogy túl kicsi, hogy esténként túl csendes és hogy juthatna minden hétre legalább egy fesztivál, de nem vagyok telhetetlen. Örülök annak, amit nyújt: erdőt a futáshoz, színházat a drámához, teraszt a beszélgetéshez. Helyet a biciklizéshez, teret a koncerthez. De leginkább azokat az embereket köszönöm, akik a mindennapjaim nélkülözhetetlen részei, és akik itt fogják leélni az életüket. Akik szeretik ezt a várost, és akikről tudom, hogy harminc–negyven év múlva is együtt kávézhatunk majd a tér valamelyik pontján.

– Száraz Ancsa –








hirdetés