Helytálltak a ridensesek a szakmai elődöntőben

Öt ridenses diák képviseli majd iskoláját az április 23-25. között meghirdetett döntőn
Öt ridenses diák képviseli majd iskoláját az április 23-25. között meghirdetett döntőn - © Fotó: iskola
Nyíregyháza – Sikeresen szerepeltek a Szakma Kiváló Tanulója verseny elődöntőjében a Nyíregyházi Ridens Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium tanulói.

A parkgondozóknál Horváth Krisztián az elérhető 100 pontból 93-at szerzett, hatodik lett az elődöntőben. Juhász Norbert 88 ponttal vág neki a döntőnek. Számítógépes adatrögzítő kategóriában két tanuló jutott tovább: Bereczki Tibor (4.) és Váradi Edina (8.).

Azok a versenyzők, akik elérik a megszerezhető pontok legalább 60 százalékát, mentesülhetnek az adott versenytevékenységnek megfelelő vizsgák, de akár a komplex szakmai vizsga letétele alól is.

A szakmai megmérettetés központi elődöntőből, válogatóból és döntőből áll. Az elődöntők célja, hogy a legfelkészültebb diákok kerülhessenek a verseny döntőjébe (április 23-25.), melyen a Ridens iskolát öt tanuló fogja képviselni.

KM








hirdetés