Hétfőtől fogadja látogatóit az O’sváth Gyűjtemény Csengerben

Hétfőtől fogadja látogatóit az O’sváth Gyűjtemény Csengerben
Október 2.-án, pénteken immár hivatalosan is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt az O’sváth Gyűjtemény Csengerben.

A megnyitó ünnepségre illusztris vendégek érkeztek a városba, hogy személyesen is gratuláljanak O’sváth György, rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek, akinek régi álma valósult meg azzal, hogy a gyűjteménynek Csenger városa ad otthont. Martonyi János, egykori külügyminiszter példaértékűnek nevezte O’sváth Úr munkásságát, és szívesen emlékezett vissza beszédében a hosszú évekre visszanyúló barátság kezdeteire és a közösen elvégzett munkára egyaránt. Kovács Sándor, országgyűlési képviselő a gyűjtemény turisztikai és kulturális jelentőségét emelte ki, megemlítve a Nagygécen létrejött Megmaradás temploma projektet ami az O’sváth Gyűjteményhez hasonlóan, magyarságunk megmaradásának állít emléket. A résztvevők között Boross Péter, egykori miniszterelnök, Schamschula György és Kádár Béla, egykori miniszterek, Kállay Ubul Tamás, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének korábbi elnöke, Prof. Dr. Szakály Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának megjelenése egyértelmű bizonyítékául szolgál az O’sváth Györgyöt övező megkülönböztetett tiszteletnek és bizalomnak. Forján Zsolt, Csenger Város polgármestere a kultúra keleti bástyájaként aposztrofálta a létrejött intézményt, mellyel magyarságunk és nemzettudatunk dicső múltját hagyjuk örökül az utókor és a felnövekvő generációk részére. Dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Területi Kutatások Intézetének vezetője bemutatta előadásában a Nyíregyházi Főiskola és a Partiumi Keresztény Egyetem közös kutatócsoportját, akik együtt végzik majd a gyűjtemény történelmi feldolgozását.

 







hirdetés