“Hiányoztak az oktatásnál, amikor a parkolást tanították volna…” – Ismét remekelt néhány nyíregyházi sofőr

“Hiányoztak az oktatásnál, amikor a parkolást tanították volna…” – Ismét remekelt néhány nyíregyházi sofőr
Nyíregyháza – A Levadászva facebook csoport újabb fotókkal gazdagította így is igen színes fénykép gyűjteményét a legpofátlanabb nyíregyházi parkolásokról.

“Nagy autóval nehéz parkolni…” – írja egy kommentelő az alábbi képnél – persze nem feltétlenül az autó mérete állhat egyedül a pofátlan parkolás hátterében, ahogy a Levadászva csoport egyik szerkesztője írja: “Ugyanilyen autója van egy ismerősömnek. Érdekes, hogy ő valahogy mindig meg tud állni normálisan egy helyre…”

nehez1

“Így tuti nem húzzák meg a kocsit:”

nehez2

Ezúttal nem csak parkolós képet közölt a Levadászva csoport, a következő képhez ezt írta az oldal szerkesztője: Viccesen kérdezte egy Levadászva tagunk, hogy ez is mehet a “3 helyre parkolók közé” ? Azóta is ezen nevetünk. Na ez persze nem az a szokványos tulok parkolás, csak egy megállás a jelzőlámpánál, de maga az ötlet hogy had kerüljön a többi közé…

Egy kommentelő megvédte aztán a sofőrt, azt írta: Valószínűleg a sáv amiben áll kanyarodó sáv is. Szerintem csak cuki akart lenni, hogy tudjanak mellette kikanyarodni. Ne legyünk már mindig negatívak! Mondjuk egy rendőrbácsi nem tudom mit szólt volna hozzá, de biztos csak rendes akart lenni!

nehez4

Forrás: Levadászva


Na erre a pakrolásra tényleg nincsen szó...
Nyíregyháza - A Levadászva Facebook csoport sorra kapja olvasóitól a jobbnál jobb fotókat a vérlázító nyíregyházi parkolásokról - ezekből szemezgettünk most. Egyikre-másikra már szavak sincsenek... A következő fotó állítólag nem éppen mai kép. Még az autó sofőrje is jelentkezett, aki ott lakik...

Forrás: Levadászva
Nyíregyháza - A Levadászva facebook csoport újabb fotót közölt egy rosszul parkoló autóról, ám ez már tényleg kiver minden biztosítékot: a csúcsszuper járgány sofőrje egy az egyben leállt a járdán. Egy kommentelő azt írta: Hihetetlen némelyik "sport" ember. Ott van a nagy parkoló a stadio...








hirdetés