Hidak és paloták városa

Hidak és paloták városa
Szentpétervár – Aki mindent szeretne megnézni, annak több hónapig kell maradnia.

Ha meghalljuk Szentpétervár nevét, eszünkbe juthat a Téli palota ostroma, az Auróra vagy az Ermitázs, és amikor hazatérünk onnan, a felsorolás jelzőkkel egészül ki: monumentális, fényűző, rendezett és feltűnően tiszta. Egy város, ahol több mint ötmillióan élnek, de nincs szemét, egy város, ami páratlanul gazdag építészeti és kulturális értékekben, noha alig múlt el 300 éves. De leginkább egy kedves hely, ahol cicák élnek a legnagyobb múzeum pincéjében, ahol ezer palota áll, és ahol a múlt emlékei egy modern város fantasztikus díszleteiként szolgálnak.

szepe2

szepe3

Kölcsön nem adott festmény

Szentpétervárt észak Velencéjének is nevezik, mert 42 szigeten fekszik, 67 folyóján és csatornáján 360 híd ível át. De sokkal inkább amszterdami a hangulat, ami nem véletlen: az alapító, Nagy Péter cár a holland várost tekintette mintának. Európai várost akart építeni, és ez sikerült neki. A belvárosban kétszer öt sávon özönlenek az autók, egymást érik a leghíresebb divatcégek meseszép üzletei, és még a metrómegálló is olyan, mintha egy kastélyban sétálnánk.

Nehéz eldönteni, hogy a világ egyik leghíresebb galériájában mi a pompásabb: az épület vagy kiállított tárgyak? Ha minden alkotás előtt egy percig állnánk, nyolc év kellene ahhoz, hogy az Ermitázst végigjárjuk – nekünk csak három óránk volt rá, de az élmény örök. Van olyan reneszánsz festménye, amit még soha nem adtak kölcsön – és nem azért, mert ne lett volna múzeum, amelyik kiállította volna, hanem mert nem akadt biztosító, amely vállalta volna a költségeket. Megnéztük a Péter-Pál-székesegyházat, a maga 122 méter magas aranyszínű tornyával, a gyönyörű Szent Miklós-templomot, a történelem egyik leghíresebb hajóját, az Aurórát és a Palota teret, I. Sándor 47 méteres oszlopával, amit egyetlen, 600 tonnás gránittömbből faragtak ki, a séta után hajókáztunk egy kicsit a Néván, éjszaka pedig újabb túrára indultunk, hogy egy óra tíz perctől megnézhessük, hogyan nyitják fel egymás után a folyó hídjait. A rakparton óriási tömeg várta a különleges mutatványt, ami akkora élmény, hogy még az sem zavart bennünket, hogy éjjel kettő után értünk csak haza. Másnap Pavlovszk és Puskin volt az úti cél: egy szerényebb és egy igazán fényűző kastélyt látunk, annyi arannyal, amennyiből talán a világ éhezőinek gondja megoldható lenne. Majd jött Peterhof, az egykori Petrodvorec, az orosz Ver­sailles. A százhektáros parkban 150 szökőkút és vízesés állítja meg az ámuló látogatót, a 64 kutat rejtő Sámson-szökőkút érdekessége, hogy nem gépek, hanem a gravitáció működteti. A Balti-tengerig érő parkban kisebb épületeket is találunk – például az Ermitázst, ahol annak idején az ételt az asztal leereszthető közepével húzták fel a földszintről az emeletre.

Hagymakupolák és mozaikok

Ha a városban járunk, kihagyhatatlan a Szent Izsák-székesegyház, amelynek kupoláját száz kilogramm arany borítja, vagy a Véren épült Megváltó temploma, amit a II. Sándor cár elleni merénylet helyszínén építettek. Lenyűgözőek a hagymakupolái és az a hétezer (!) négyzetméternyi mozaik, ami a falakat díszíti. Rácsodálkozhatunk az Orlov-palotára, amely harmincféle márványból készült, és a Mihály-palotára, amelynek építésekor, hogy a leendő gazdája gyorsabban beköltözhessen, katonákat vezényeltek ki, akiknek az volt a dolguk, hogy leheletükkel szárítsák a falakat.
Ez az a város, ahol megtaláljuk Gogol, Dosztojevszkij, Csajkovszkij, Puskin és Jeszenyin lábnyomát, ahol festészetet tanított Zichy Mihály és ahonnan Liszt Ferencet, mert egy koncertje közben megsértette a cárt, sebtiben hazaküldték. Öt nap után mi sem tehettünk mást, magunk mögött hagytuk a várost, de otthagytunk legalább két–három hónapnyi látnivalót.

KM-SZA








hirdetés