2012.02.3 18:10; Frissítve: 2012.02.3 18:10


Hideg idő – A Duna jégmentes, a többi folyóra jégzajlás, illetve állójég jellemző

Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) – A Duna egyelőre jégmentes, a Tisza Tiszabecs fölötti szakaszán erős a jégzajlás, míg több folyón állójég alakult ki – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője pénteken az MTI-vel.

Molnár Béla kifejtette: a Duna víztömegének az áthűlése is fokozódik, a parti jég mellett szórványosan már megindult a gyenge jégképződés. A Lajta, a Rába, a Marcal, az Ipoly és a Sió folyót kisebb megszakításokkal többnyire állójég borítja, jellemzően 5-8 centiméter vastagságú. A Rábán és a Sión helyenként jégzajlás is megfigyelhető.

A Tiszán Tiszabecs fölött a határszelvényig erős a jégzajlás, alatta megszakításokkal állójég, helyenként jégzajlásos szakaszok jellemzik a folyót a déli országhatárig. A jellemző jégvastagság 5-10 centiméteres.

A Túr, a Szamos, a Kraszna, a Hármas-Körös, a Maros, a Sajó és a Hernád folyót kisebb megszakításokkal szintén állójég borítja, helyenként jégzajlásos szakaszokkal. Az állójég vastagsága 5-10 centiméter. A Bodrog teljes magyarországi szakaszára szintén az állójég a jellemző, a jég vastagsága 5 centiméteres.

Molnár Béla kitért arra: az Országos Meteorológiai Szolgálat tíznapos előrejelzése szerint a péntektől hétfő reggelig tartó időszak alatt délen akár 50 centiméteres hó is eshet, a legkevesebb (5-10 centiméternyi) északnyugaton valószínű. Budapest térségében 15-25 centiméternyi hóra számítanak. A jövő hét elején – várhatóan hétfőn, a nap második felében – újabb mediterrán ciklon éri el dél felől a vízgyűjtőket, emiatt ismét – főleg délnyugaton – eshet a hó.

A főigazgató arról is beszámolt, hogy a magyarországi vízfolyások duzzasztásmentes szakaszain igen alacsony vízállás mellett apadó, illetve alig változó vízmozgások a jellemzőek. A következő napokban – a tartósan hideg időben – havazás valószínű, ezért a folyók vízjárásában lényeges változás nem várható.

Közlése szerint jelenleg a hóban tárolt vízkészlet a Duna vízgyűjtőjén mintegy 30 százalékkal haladja meg a sokévi átlagot, a Dráva vízgyűjtőjén átlagos, míg a Felső-Tisza és a Szamos vízrendszerében kisebb mértékben meghaladja az időszakra jellemző értékeket. A Bodrog vízgyűjtőjén felhalmozott hó mennyisége az átlag körül alakul, míg a Sajó és a Hernád vízrendszerében kissé elmarad az ilyenkor szokásos átlagértékektől.

- MTI -

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
KSH: mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben; nőtt a [...] tovább »
Az evangélikus egyház ellenzi az abortusztabletta engedélyezését
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Magyarországi Evangélikus Egyház ellenzi az orvosilag indokolatlan [...] tovább »
Jogerősen is életfogytiglani a bodroghalmi gyilkosnak
Debrecen - Boldog új évet akart kívánni, gyalázatos brutalitással ölte meg idős szomszédait. tovább »
Sikeres szénkutató fúrás Farkaslyukon
Farkaslyuk - A tanbánya előkészítésén dolgoznak az észak-borsodi településen. tovább »
Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Az idén május 30-án tartják az országos kompetenciamérést az iskolák [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés