2010.03.8 11:21; Frissítve: 2010.03.8 11:21


Mi lesz a demecseri kutyák sorsa?

2010. március 04.-én pénteken megkeresett a demecseri önkormányzat képviseletében egy hölgy, aki arra kért, hogy adjak ki egy igazolást, amely szerint nem tudjuk befogadni az általuk befogott 30 db kutyát – kezdte beszámolóját a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány munkatársa, Pelyvás Csaba.

Erre az igazolásra azért volt szüksége, mert az új állatvédelmi törvény szerint tömeges altatásokat megelőzően meg kell kérdezniük a környékbeli állatvédő szervezeteket, hogy be tudják-e fogadni a halálra szánt állatokat. A hölgy elmondta, hogy már 3 hete tarják a kutyákat – a törvényben előírt 15 nap helyett-, és már megvették az altatószert is, hogy elaltassák őket, de a körzeti hatósági állatorvos javaslatára, a törvény betűje értelmében felkereste az Állatbarát Alapítványt az igazolásért.

Talán nem kell elmondanom, hogy milyen morális okok gátoltak meg az igazolás kiállításában, de sikerült némi rábeszéléssel március 10.-éig időt nyernem a kutyusok számára, eddig próbálunk gazdát keresni a demecseri kutyák számára. Ennek a megállapodásnak az értelmében szerdára tervezünk egy örökbefogadási napot, ahol a segíteni szerető emberek, illetve az érdeklődő gazdák kiválaszthatják a halálra jelölt ebek közül a hozzájuk illőt.

Eddig 10 kutya számára sikerült megnyugtató megoldást találni, de remélem, hogy megyénk állatbarátai, akár csak ideiglenes örökbefogadással, de segítenek megmenteni a demecseri kutyákat. A kutyusok veszettség elleni oltásának költségeit az Állatbarát Alapítvány állja, ezzel is segítve gazdára találásukat – írta Pelyvás Csaba.

Húsz kutya sorsa a tét Demecserben
A jogszabályi előírások szerint 15 nap után lehet elaltatni a begyűjtött kutyákat, Demecserben már több mint három hete vigyáznak rájuk.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Állatvilág
Csipkéskút, a csikótelep otthona
Csipkéskút - Csipkéskút, itt van a Lipicai Ménes csikótelepe. Ebben a ménesben nevelkednek a lovak 1-3 éves [...] tovább »
Örökbefogadó nap az Állatbarát Alapítványnál
Mintegy 170, szeretetre éhes négylábú várja leendő gazdiját 2012. február 18-án, szombaton 8-tól [...] tovább »
Krónikus stresszt okoz a bálnáknál a hajók zaja
London, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Nem csupán a viselkedésüket változtatja meg, de krónikus stresszt [...] tovább »
A tél fogságában – Mit tegyünk az állatok védelmében?
Sütő András, az MTI szakértője írja: (MTI-Press) - A tél során bizony megesik, hogy napokig nem áll el a hó, [...] tovább »
Vízimadarak a Nyíregyházi Állatparkban
Nyíregyháza, 2012. február 8. - Egy bütykös hattyút (Cygnus olor) kerülnek ki a vízben a tőkés récék (Anas [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása