Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, nemrégiben az Állatbarát Alapítványhoz került egy kutyus, akit egy kállósemjéni férfi az utcán sarokba szorított, és egy baltával többször megütötte. Ezt követően a tettével a helyi kocsmában több tanú előtt el is dicsekedett.
A brutális férfi a kutya testén több súlyos sérülést is ejtett, például a baltával levágta az egyik lábujját. A kutya átesett egy csontműtéten, és a fejsérülése miatt egy plasztikai műtéten is. A teljes felépülése előre láthatóan hónapokig is eltarthat, a mentális gyógyulás viszont ennél több időt is igénybe vehet.
A kutyus új gazdija Ficsor Viktória, aki több kóbor cicát és kutyust is gondjába vett már, de most Bobó az új kedvence. Az állat egyelőre benn él a lakásban, Viki azt mondja: most az a legfontosabb, hogy felépüljön a műtétek után, s hozzászokjon új környezetéhez.
Az Állatbarát Alapítvány feljelentést tett a területileg illetékes rendőrségen állatkínzás alapos gyanújával, amelyet ha sikerül bebizonyítani, a baltás kegyetlenkedő akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.
Nemcsak lopás, állatkínzás is
A lopás mellett állatkínzásért is felelniük kell az orvvadászoknak, akik még január elsején ejtettek el egy szarvast úgy, hogy szakadékba kergették és agyonverték.
Az Állatvédelmi Törvény
- Száraz Ancsa -