2010.09.2 13:14; Frissítve: 2010.09.2 13:14


Védett madarak költöztek Kistokaj határába

Védett madarak költöztek Kistokaj határába
Kistokaj – Nem igazán megszokott módon a gólyák mellett szürke gémek és nagy kócsagok “állomásoznak” Kistokaj határában. A feltűnésük nem mindennapi, és némileg ritka.

“Az elmúlt időszak szélsőséges időjárása, az árvíz- és a belvíz miatt több olyan élőhelynek mondható terület is kialakult az emberi tevékenységhez, és a forgalmasabb helyekhez közel, ahová – úgymond – több madárfaj is beköltözött.” – tudtuk meg Nehézy László természetfotóstól. “Az, hogy a gólyák mellett gémek és kócsagok is felfedezték magunknak a Kistokaj melletti területet talán nem is igazán nagy szenzáció, de az biztos, hogy nem mindennapi. Örüljünk neki, és nem zavarva a környezet nyugodtan nézzük meg őket, amíg lehet.”  

A szakirodalom szerint egyébként a szürke gém magyarországi állománya mintegy 2500–3500 fészkelő párra tehető, és stabilnak minősül. Elsősorban a Tisza-tó és a felső-Tisza vidékén gyakori, de majdnem minden vizünk mellett előfordul. A Dunántúli- és az Északi-középhegységben a legkisebb az állomány sűrűsége. A szürke gém állománya egész Európában – Magyarországon is – a nem veszélyeztetett fajok közt van nyilvántartva, azonban Magyarországon védett, eszmei értéke 10 000 forint.

A természetvédelem szimbóluma

A nagy kócsagok egyik legjelentősebb előfordulási helye Európában éppen hazánk. Magyarországi állományuk növekvő, 1800-3000 költő pár közé tehető. Többnyire a Tisza-tó, és a Kis-Balaton vidékén nádasokban és ártéri erdőkben rendszeresen fészkelnek nagyobb telepekben is, de gyérebb állománnyal a Tisza mentén, a Velencei- és Fertőnél is találkozhatunk. Az Északi- és a Dunántúli-középhegységben, valamint Magyarország déli és keleti régióiban ritkának mondható.

Bár Magyarországon az állomány növekvő, a nagy kócsag, a magyar természetvédelem szimbóluma fokozott védettséget élvez, eszmei értéke 100 000 forint.

(JLI)



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Állatvilág
Csipkéskút, a csikótelep otthona
Csipkéskút - Csipkéskút, itt van a Lipicai Ménes csikótelepe. Ebben a ménesben nevelkednek a lovak 1-3 éves [...] tovább »
Örökbefogadó nap az Állatbarát Alapítványnál
Mintegy 170, szeretetre éhes négylábú várja leendő gazdiját 2012. február 18-án, szombaton 8-tól [...] tovább »
Krónikus stresszt okoz a bálnáknál a hajók zaja
London, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Nem csupán a viselkedésüket változtatja meg, de krónikus stresszt [...] tovább »
A tél fogságában – Mit tegyünk az állatok védelmében?
Sütő András, az MTI szakértője írja: (MTI-Press) - A tél során bizony megesik, hogy napokig nem áll el a hó, [...] tovább »
Vízimadarak a Nyíregyházi Állatparkban
Nyíregyháza, 2012. február 8. - Egy bütykös hattyút (Cygnus olor) kerülnek ki a vízben a tőkés récék (Anas [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása