Miskolc - Tavaly nyáron mutatkozott be a Miskolci Állatkertben egy nőstény vadmacska. A tél folyamán megérkezett a párja is, akivel immár együtt láthatóak kifutójukban. A jelek szerint gyorsan össze is barátkoztak, aminek remélhetően hamarosan gyermekáldás lesz az eredménye.
tovább »
Az interneten mindenféle állat kapható, így a további sorsuk már ellenőrizhetetlen.
tovább »
Moszkva, 2013. április 17., szerda (MTI) - Újra látogatható a moszkvai macskacirkusz, miután felújítási munkák miatt egy évig nem tartottak előadást.
tovább »
Siófok, 2013. április 16., kedd (MTI) - Várhatóan két hétre leáll szerdától a busahalászat a Balatonon, mert az erős felmelegedés hatására megindult a süllő ívása - tájékoztatta Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az MTI-t kedden.
tovább »
London, 2013. április 16., kedd (MTI) - Új technológiával betegségnek ellenálló malacot állítottak elő az első sikeresen klónozott emlős, Dolly bárány megalkotói.
tovább »
Libát és gorillát nem csak a rossz hírű szórakozóhelyen, de az állatkertben is látni, akár fordított szereposztásban is.
tovább »
Budapest, 2013. április 16., kedd (MTI) - Jávai langurkölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
tovább »
Már napok óta zajlik a veszettség elleni, évenként kötelező eboltás a szabolcsi megyeszékhelyen.
tovább »
Kijev, 2013. április 15., hétfő (MTI) - Rátámadt egy farkas az őt etető gondozóra az ukrán főváros, Kijev állatkertjében - írta hétfői számában a Komoszmolszkaja Pravda v Ukrajine című napilap.
tovább »
A horgászat a nyugalomról és kikapcsolódásról szól. Kivéve ha egy éhes cápa ólálkodik a közelben.
tovább »
A foltos cica nem viselte jól a hófehér kandúr közeledését, így védekezés gyanánt rögtön támadópózba vágta magát. Akár egy igazi kobra.
tovább »
Washington, 2013. április 15., hétfő (MTI) - Lényegesen elterjedtebbek az öngyógyítás különböző formái az állatok körében, mint korábban gondolták - állítja Mark Hunter, a Michigani Egyetem ökológusa, aki szerint a jelenség tanulmányozásával hasznos következtetésre lehet jutni az emberre nézve is.
tovább »
A szokásaik már egy nappal a rengés előtt látványosan megváltoznak és csak egy nappal a rengéseket követően nyugszanak meg.
tovább »
Isaac Brumaghim a megszokott halászatra indult kajakjával, ám váratlanul Chompy, a hatalmas cápa is megjelent, nem kis meglepetést és ijedtséget okozva.
tovább »
Kecskemét, 2013. április 14., vasárnap (MTI) - Egy megmérgezett réti héja tetemét találta meg a természetvédelmi őr Szabadszállás külterületén szombaton - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
tovább »
Nyíregyháza - 2012. évben az Állatbarát Alapítvány sikeres pályázatot nyújtott be a Nemzeti Együttműködési Alaphoz az Állatotthonok - és menhelyek szerepe az állatvédelemben címmel (NEA-UN-12-SZ-0559). Ennek a pályázatnak a keretében valósítottuk meg a „Menhelytörténeti kiállítás- az Állatbarát Alapítvány 20 éves története” elnevezésű programunkat.
tovább »
Bécs, 2013. április 12., péntek (MTI) - A hangyák előre megérzik a földrengést, jóllehet ennek ára az, hogy csapnivalóan választják ki lakóhelyüket - hangzott el az Európai Földtudományi Szövetség bécsi éves közgyűlésén.
tovább »
Emlékszik még arra, hogy hogyan táplálkoznak az egyes állatok? Ha nem, megmutatjuk!
tovább »
Debrecen - Óvodások fogadták örökbe a debreceni állatkert pingvinjeit.
tovább »
Somogyvámos, 2013. április 12., péntek (MTI) - Legelső Legelés elnevezéssel "tehénkihajtó fesztivált" tartanak zenés-táncos felvonulással vasárnap a Somogy megyei Somogyvámos Krisna-völgyében, az esemény idén először lesz nyilvános - tájékoztatta Hosszú Zoltán, a Krisna-völgy sajtóreferense az MTI-t pénteken.
tovább »
London, 2013. április 12., péntek (MTI) - Sok brit inkább az ölebét ölelgeti, ha hangulati hullámvölgybe süpped, semmint párját, vagy közeli rokonát - erre jutott a My Social Petwork nevű brit netes cég.
tovább »
Kecskemét, 2013. április 12., péntek (MTI - Három barna rétihéja, egy egerészölyv és egy fokozottan védett, műholdas nyomkövetővel felszerelt kerecsensólyom tetemét találták meg csütörtökön a Kiskunsági Nemzeti Park területén. A madarakat megmérgezték - közölte Fidlóczky József, a Kerecsensólyom LIFE-program vezetője pénteken az MTI-vel.
tovább »
Tokaj - A hosszú hónapokig üresen árválkodó gólyafészkekbe Tokajba március 31-én, vasárnap visszatértek a hűséges lakói, és reméljük, még sokáig itt is maradnak - közölte szerkesztőségünkkel Májer János, Tokaj polgármestere.
tovább »
Csopak, 2013. április 12., péntek (MTI) - Az elmúlt hónapokban - a szerdán megtalált sasokon kívül - több ragadozó madarat is megmérgeztek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén - közölte a nemzeti park igazgatósága pénteken az MTI-vel.
tovább »
A kifogott tonhalat egy körül-belül fél tonnás tigriscápa is kinézte magának. Az eseményt videóra vették.
tovább »
Briliáns rövidfilmmel hívják fel a figyelmet az egészséges táplálkozásra német egyetemisták.
tovább »
Szeged, 2013. április 12., péntek (MTI) – Elárvult, háromhetes borzkölyök (Meles meles) érkezett március elején a Szegedi Vadasparkba, a fiatal ragadozót egy gondozó neveli, és szépen cseperedik – közölte Veprik Róbert igazgató.
tovább »
Debrecen - A legnagyobb gondban a rovarevők és a fehér gólyák vannak.
tovább »
Ha nem látnánk, hogy négylábúakból jönnek ezek a hangok, biztosan nem hinnénk el.
tovább »
Tudja, hogy mi teszi a sportot 85% százalékkal cukibbá? Naná, hogy a cicák!
tovább »
Nyíregyháza - Megkezdődtek és május közepég lezajlanak idén is a veszettség elleni kötelező eboltások a szabolcsi megyeszékhelyen.
tovább »
A hirtelen ébredező tavasz a kullancsok szaporodását is meggyorsítja. A melegebb, nedves időszakot szeretik legjobban a vérszívó paraziták, így a hirtelen jött tavaszban a probléma aktuális.
tovább »
Nyíregyháza - Április 10-én késő este a Búza téri piac mellett találtunk egy fiatal (2-3 éves?), kis termetű, vörös, keverék kan kutyát.
tovább »
Nyíregyháza - Sürgősen ideiglenes befogadót, vagy gazdit keresünk ennek a fiatal, kb 1-2 éves szuka kutyának.
tovább »
Csopak, 2013. április 11., csütörtök (MTI) - Három rétisast mérgeztek meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén: egy elpusztult, kettőt a fővárosban, állatkórházban ápolnak - tájékoztatta a nemzeti park igazgatósága természetvédelmi őrszolgálatának vezetője csütörtökön az MTI-t.
tovább »
Veszprém, 2013. április 11., csütörtök (MTI) - Saját otthonában neveli gondozója a veszprémi állatkertben szerdán született tevecsikót, mivel anyja nem gondoskodott róla megfelelően.
tovább »
London, 2013. április 10., szerda (MTI) - Liftet csináltatott kétszintes házába három kutyája számára egy brit nő, mert nem bírta már elnézni, ahogy az ebek a lépcsővel kínlódnak.
tovább »
Veszprém, 2013. április 10., szerda (MTI) - Tevecsődör született a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban szerdán - közölte az MTI-vel az állatkert projektmenedzsere szerdán.
tovább »
Stockholm, 2013. április 10., szerda (MTI) - Lámákat vetnek be farkasok ellen juhok védelmében Svédországban, bízva a Dél-Amerikában honos állatok természetes harciasságában.
tovább »
Vacsorához illő szerelés ide vagy oda, Odin-nak, a falánk német juhászkutyának van még mit tanulnia az asztali etikettből.
tovább »