2010.09.2 07:46; Frissítve: 2010.09.2 07:46


Első nap, első pad az iskolában

Első nap, első pad az iskolában
Miskolc – Az iskolatáska még nehéz volt, inkább óvodába ment volna, de Virágnak tegnap iskolába kellett menni.

Álmosan indult a szerda reggele Tar Virágnak. Ráadásul az időjárás sem volt iskolabarát – ha létezik egyáltalán ilyen idő –, az esős szerda reggelen az embernek az ágyból sem volt kedve kibújni, nemhogy iskolába indulni. Főleg nem először. Ha már iskolakezdés, legalább a nap sütött volna, vagy barátságosabb lett volna a reggel. Persze Virág nem csak emiatt nem várta az iskolát: ő sokkal inkább óvodába szeretett volna menni. De ő – tegnaptól – már iskolás.

Az ébresztő fél hétkor volt, ami egy igazi hétalvónak, mint Virág, korai időpont – mesélte az anyuka, Ternák Henriett. De ébredezés közben egy kis mesefilmnézésre is lehetett időt szakítani, és persze a reggeli ágyban kakaózás sem maradhatott el. Mindezek után azonban eljött az ideje a készülődésnek: fogmosás, mosakodás, öltözés. Virág már kedd este kiválasztotta, mi lesz rajta az első iskolanapon: farmer, lila pulcsi és – természetesen – rózsaszín dzseki. Ezek pont passzoltak az iskolatáskához, ami ugyancsak rózsaszín, virág mintás, de egy lánynak nem is lehet más. Divatos iskolatáska ide vagy oda, Virág az első vállravételnél megállapította: ez nehéz. De vinnie kellett, és sietni is, hiszen fél nyolckor becsengetnek.


Becsengettek

A Diósgyőri református iskola előtt már gyülekeztek a gyerekek. A felsősök persze maguktól tudták, merre induljanak, a kicsiket viszont a tanítónénik várták az ajtóban. Sokukat már ismerték is, hiszen itt suliváró foglalkozásokat tartanak, ahol a jövendő iskolások megismerkedhetnek egymással és a tanárokkal is. Mindezt Birkás Józsefné tanár mesélte el, aki Virág osztályfőnöke lett. Azt is elmondta, hogy az első pár napban komoly tanulásra nem kell számítaniuk a kicsiknek, megismerkednek majd az iskolával, mesélnek nekik, felkészítik őket a tanulásra. Birkás Józsefné azt is elmondta, mindig van pár gyerek, aki szorong az első napon, de ezt játékosan gyorsan fel lehet oldani.

Virág nem tartozott a szorongók közé. A terembe beérve rögtön az első padba ült le, ahogy anyukája javasolta neki. Hiszen ott jobban lát majd és jobban tud figyelni – érkezett az anyai tanács. Még egy pár perces búcsú belefért az időbe, de a tanítónéni határozottan megjegyezte: „Még egy puszi, ne húzzuk a búcsút.” Virág máris szófogadó volt, az apukájának annyit mondott: „Egy pusziról volt szó, aztán mehetsz.” És ment is, az iskolába pedig becsengettek…

ÉM-SZR

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Ritka Kodály műveket játszik lemezre a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Miskolc - 2012-ben világszerte milliók emlékeznek meg az egyik legnagyobb magyarról, a világhírű zeneszerzőről, [...] tovább »
Jegyzet: Csillagvizsgálók
Ha meg tetszenek nézni, senki sem áll üres kézzel. Mindenkinek jutott egy kis üveg, ha más nem, egy Diána [...] tovább »
Vagy csatlakozol, vagy fizetsz
Borsod-Abaúj-Zemplén - Aki nem csatlakozik rá a szennyvízhálózatra, brutális díjat fizet. tovább »
Farsangi pénzből a színházba
Vizsoly - A vizsolyi általános iskola tanulói Iskolánk tanulói a farsangi bál bevételéből, valamint pályázati [...] tovább »
Jogerősen is életfogytiglani a bodroghalmi gyilkosnak
Debrecen - Boldog új évet akart kívánni, gyalázatos brutalitással ölte meg idős szomszédait. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés