2008.12.30 14:47; Frissítve: 2008.12.30 14:47


Fogjuk meg a malac farkát!

Miskolc – A szilveszter és az újév talán a leggazdagabb babonákban. Vigyázzunk, mit eszünk,mit dolgozunk, és figyeljünk az álmainkra is!

– Sok családban szokás ezen a napon a szerencsepogácsa sütése. A legjobb nap ez a gazdagság varázslásra, gazdaggá teszi az új esztendőnket, ha ilyenkor pénzt találunk. A szerencsepogácsa úgy készül, hogy a sima pogácsák egyikének közepébe érmét teszünk, és aki megtalálja, azt éri abban az évben a legnagyobb szerencse. Fontos azonban, hogy a pogácsa még az óévben elfogyjon.

– A hagyományos ételek fogyasztása is bőséget, szaporaságot, főleg anyagi gyarapodást varázsol. A lencse, a bab, vagy bármilyen apró szemes étel fogyasztása szerencsét hoz.

– A malac előre túrja a földet, vagyis „kitúrja a szerencsét”, sőt kunkori farkát meg is lehet markolni, így aztán garantálhatjuk a szerencsénket a következő évre.

– A lábasjószág, csirke, vagy tyúk fogyasztása azonban tilos, mert az hátrafelé rúg, elkaparja a szerencsénket.

– Ma tilos a mosás, teregetés, mert az valaki halálát hozza.

– Ma tilos levinni a szemetet, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból.

– Azt tartják, a szilveszteri álom beteljesedik, így ne mulassuk át az egész éjszakát, hanem hagyjunk időt egy jósálomra is!

– Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.

– A szilveszter éjjelén megfájduló fog valaminek a halogatását jelöli, amit már nem szabad tovább görgetnünk az új esztendőben.

– Ma este szokás az ólomöntés, vagy – ez az egészségre kevésbé veszélyes, ám ugyanolyan hatékony módszer – a faggyúöntés. Az egyiknél ólmot olvasztanak, a másiknál gyertyafaggyút, vagy viaszt. Minkét eljárás azonos. A felmelegített anyagot hideg vízbe öntik, és megnézik, milyen alakot vett fel. Az alakok formák jellegzetességei utalnak a jövendőre, a formák egymásutánisága az időben előre haladó eseményeket vetíti előre.

– Éjfélkor az első óraütéskor elfújják a gyertyát, és csak az utolsó óraütéskor gyújtják meg újra (ekkor durran a pezsgő dugója is!). Aki ilyenkor hátra nézve nem látja meg a saját árnyékát, az bizony megrendelheti a koporsóját.

– Távol lévő szerelmesek ilyenkor egy kicsi pezsgőt öntsenek ki a földre – azért ne a háziak féltett perzsaszőnyegére – mielőtt a többiekkel koccintana, hogy a kedvessel egész évben együtt maradjanak. Egyes hagyományok szerint ez azért is hasznos, mert ha ilyenkor valamit kiöntünk a földre, akkor “dől a lé” egész évben.

Szokások és hiedelmek

A magyar néphitben, aki újév reggelén: korán kel, egész évben korán fog kelni; hideg vízben mosakodik, egész évben friss lesz; gyengének, betegnek érzi magát, abban az évben sokat fog betegeskedni; rossz kedvű, egész évben bánatos lesz; ha nem mossa meg a kezét, az egész évben koszos marad; valamit kiad a házból, abban az évben sok kiadása lesz. Ha ekkor rosszkedvű vendég érkezik, abban az évben sok bánat éri a ház népét. Aki újév napján édeset eszik, az egész évet édessé teszi. Akitől e napon csókot kap, az egész évben szeretni fogja.

Újév napján az üres zsebek, szekrények vagy polcok látványa, a következő évre szegénységet vetítenek előre. Ezért a kamrát, zsebeket meg kell tölteni, a pénztárcákat tele kell rakni pénzzel, hogy az év során ez legyen a jellemző. Az újévet nem jó tartozással, adóssággal kezdeni, ezeket még az újév előtt ki kell egyenlíteni. Nem szerencsés dolog újév napján hagyni, hogy a tűz kialudjon, és ollót használni, mert aki ezt teszi, elvágja a szerencséjét.

Vidéken szokásban van még a téltemetés, amikor egy óévet szimbolizáló szalmabábút földbe temetnek, de dívik a télkiverés, amikor egy öregembernek maszkírozott legényt korbácsolással kivernek a faluból. Hasonló a jelentése az óévet kiharangozó toronyzenének, az álarcos meneteknek, kántálásoknak, dévajkodásoknak.

Az állati és a növényi termésjóslások körében a nem termő gyümölcsfákat fejszével megfenyegetik, hogy sok gyümölcs legyen rajtuk. A tyúkok abroncsból kapnak eledelt, hogy sokat tojjanak, és ne menjenek át a szomszédba. A négylábú jószágokat felébresztik, hogy másik oldalukra fordulva maradjanak egészségesek.

Az ezen a napon mondott köszöntők csupa-csupa jókívánságból állnak, az egyik szerint “Adjon isten három bét, három efet, három pét, bort, búzát, békességet, faint főző feleséget, pipát, puskát, patronázst, meg egy butykos pálinkát.” A magyar időjósok szerint, ha újév reggelén hideg, csípős szél fúj, hosszú, tartós kemény tél várható. Ha újév napján: szép, napos az idő, sok dinnye terem; ha férfi hal meg, sok mák lesz; ha asszony halálozik el, akkor kevés lesz a méz.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Ritka Kodály műveket játszik lemezre a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Miskolc - 2012-ben világszerte milliók emlékeznek meg az egyik legnagyobb magyarról, a világhírű zeneszerzőről, [...] tovább »
Jegyzet: Csillagvizsgálók
Ha meg tetszenek nézni, senki sem áll üres kézzel. Mindenkinek jutott egy kis üveg, ha más nem, egy Diána [...] tovább »
Vagy csatlakozol, vagy fizetsz
Borsod-Abaúj-Zemplén - Aki nem csatlakozik rá a szennyvízhálózatra, brutális díjat fizet. tovább »
Farsangi pénzből a színházba
Vizsoly - A vizsolyi általános iskola tanulói Iskolánk tanulói a farsangi bál bevételéből, valamint pályázati [...] tovább »
Jogerősen is életfogytiglani a bodroghalmi gyilkosnak
Debrecen - Boldog új évet akart kívánni, gyalázatos brutalitással ölte meg idős szomszédait. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés