2008.08.4 11:05; Frissítve: 2008.08.4 11:05


Kelly Bundy súlyos beteg

Kelly Bundy súlyos beteg
Hihetetlen – Christina Applegate Emmy-díjra is jelölt sztár szóvivője a napokban jelentette be: a színésznő mellrákban szenved.

Ame Van Iden szóvivő közleményben tudatta szombaton, hogy Christina Applegate-nél mellrákot diagnosztizáltak.

A mindössze 36 éves színésznő egy MRI vizsgálat után szembesült a szörnyű valósággal. Szerencse, hogy a betegséget korán felfedezték, így a sztár jó eséllyel teljesen felépülhet.

Applegate azt tervezi, megjelenik a Felépülés a rákból című egyórás televíziós műsorban szeptember 5-én, hogy fokozza a figyelmet a betegség iránt és adományokat gyűjtsön a rák-kutatáshoz.

Kezdeményezését segíti majd az ABC, a CBS és az NBC csatorna is.

A színésznőt eddigi pályafutása során jelölték Emmy-díjra és Golden Globe-ra is. Utóbbit a Samantha Who? című produkcióért, melyben Christina egy kómából ébredt nőt alakít, aki semmire sem emlékszik a múltjából.

A film tavaly októberben debütált – Christina Applegate azonban leginkább az Egy rém rendes család című komédiából lehet ismerős, ahol Kelly Bundy-ként varázsolta el a nézőket.


Forrás: Bulvár.ma.hu

  • Massáékkal is mulathattak
  • Csisztu pert vesztett volt férje ellen
  • “Szőkékkel nem dolgozom”
  • Fergie prostinak áll
  • Keleti Györgyi durva szextitkai!
  • Kissé áttetsző ez a felső Kilátszott Rihanna mellbimbója 2008.08.01.

  • Cikk ajánlása


    LEGÚJABB HIREK Bulvár
    Hatalmas baki az Eurovíziós Dalfesztiválon – Videó
    Örülünk a Compact Disco sikerének, de a legviccesebb előadás mégis a svájci volt. tovább »
    Eurovíziós Dalfesztivál – Másodikként fog a döntőben játszani a Compact Disco
    Baku, 2012. május 23., szerda (MTI) - A kettes sorszámot húzta keddről szerdára virradó éjszaka Walkó Csaba, a [...] tovább »
    Szexin izzadt a playmate
    Sara Jean Underwood amerikai playmate-ről egy férfimagazinban jelentek meg szexi képek. tovább »
    Brad Pitt sem hozott napsütést Croisette-re
    Cannes, 2012. május 22., kedd (MTI) - A négy napja szakadó eső Brad Pitt érkezésére sem állt el a 65. cannes-i [...] tovább »
    Lenyűgöző légifelvételeken A Hobbit forgatási helyszíne
    A gigászi költségvetésű A hobbit: Váratlan utazás című film fordítási helyszínét a festői Középföldét [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés