Anyámék nyakán, avagy a huszonéves gyerekek

A ponthatárok gyakran
nevetségesek, így aki fizet, tanulhat.
Nem mindegy persze, hogy mit. A divatszakok viszonylag
izgalmas tananyaggal és jól hangzó
oklevélfelirattal kecsegtetnek, míg a
munkaerőpiac szempontjából
hasznosnak mondható képzésekre
lassan a kóbor kutyusokat fogják
erőszakkal beültetni, hiszen mindenki
kommunikátor, közgazdász,
művelődésszervező, esetleg
bölcsész akar lenni. Holott az okosok
szerint elsősorban műszaki és
természettudományi szakemberekre volna
szükség. Ezt el is hisszük nekik,
mivel az álláskeresők
fellegvárául szolgáló
internetes portálok tele vannak e
szakterületek munkalehetőségeivel.

A fiatalok tehát jönnek, jobb
esetben tájékozódnak, majd
döntenek. Aligha létezik olyan
középiskola ma
Magyarországon, ahol a
végzősök legkedveltebb
témája ne a
továbbtanulás lenne.
„Hová adtad be?” –
kérdezik újra és újra a
tanárok, a rokonok, a barátok. A
jelentkezési lap kitöltése
olyannyira rítussá vált, hogy az
e-felvételit botrányosan kevesen
használják. „Jaj kisfiam, ilyen
komoly dolgot ne bízz a
számítógépre!”
– mondják a szülők, s
máris csemetéjük kezébe
nyomják a benzinkutakon is beszerezhető
papírcsomagot. A gyerek pedig engedelmeskedik,
még akkor is, ha történetesen
informatikuspalánta.

Aztán elindul a harc a
pluszpontokért. Nyelvvizsga, emelt
szintű érettségi, miegyéb. A
négyszáznyolcvanas rendszert
elcseszték, így utóbbira per
pillanat csak akkor van szükség, ha
nyelvszak a cél. Az ősök
perkálnak, a kölyök káromkodik,
hiszen minden héten hosszú
órákat kell a nyelviskola falai közt
töltenie. Persze ennek is megterem a
gyümölcse, mert mindenki
lenyelvvizsgázik. Ha elsőre nem is, de
hatodszorra biztosan. Próbálkozni
akárhányszor lehet.

Akárcsak az egész
felvételi hercehurcával. Ha nem
sikerül rögtön, hát istenem,
kimarad egy-két év. Vagy három.
Ezt teljes lelki nyugalommal végig is
bulizhatják – érettségi
bizonyítvánnyal úgyis csak
„csicskának” mehetnének a mai
látásmód szerint.

Amennyiben sikerül, rajtol a bolognaiul
hat-nyolc féléves móka. Szorgalmi
és vizsgaidőszakok
váltakozása, órára
járás, jegyzetkunyerálás,
puskagyártás,
szakdolgozatírás,
záróvizsga, hoppá. Utána mi
lesz? Ahol ugyanis már megvetette
lábát a többszintű
képzési struktúra, ott minden
alapszak legalább három
mesterképzésre nyújt
belépési lehetőséget. A
magyar diákok meg örülhetnek,
ha találnak egyet is, amihez nem kell plusz
krediteket teljesíteniük. Ha nem
találnak? Irány a
barátságtalan munkaerőpiac, amelynek
szereplőivel bizony elfelejtettek
konzultálni a felsőoktatási
intézmények. Még csak most fog
kiderülni, hogy az
alapképzési oklevél
jó-e egyáltalán valamire.

Úgy érzem, ez lesz az új
érettségi, ami után
„tanulni kéne valami
értelmeset”. És majd kezdődik
az egész felvételi hercehurca
elölről…

Kapcsolódó cikkek:

• Gyűrű
  nélkül, szabadon – így
  gondolják a tinik
• Bekábult gimnazisták
  a nyíregyházi parkban?

– S. Alexa -