Diákmunka diákszemmel

Igazat adtam nekik, ám a
meggyőződés, hogy egy nebuló
tíz hónapnyi iskolai
hajtás után megérdemel két
hónap láblógatást, sokkal
erősebb volt.

A
lehetőségek

Tizennyolc voltam, amikor megérett bennem az
elhatározás: fölkerestem egy
diákmunka szövetkezetet. A
kínálat a következő volt:
árufeltöltés, futószalag,
gyorsétterem, szórólapozás
és telemarketing.
Árufeltöltésre
inkább fiúkat alkalmaznak, a
műanyaggyári futószalag
műszakbeosztása számomra embertelen
– tudom, rengetegen kibírják,
minden elismerésem az övék -, a
gyorsétterem
takarításától még
elméleti síkon is fölfordul a
gyomrom, a szórólapozás pedig
kizárva, mert ötven faktoros naptejjel is
szénné égek, annyira
érzékeny a bőröm.

„Egy ilyen finnyás kislányt
vécépucolással kellene
móresre tanítani!” –
vélekedik most az olvasók
tekintélyes hányada. Nem baj, ez van,
vállalom. Persze sodorhat még olyan
helyzetbe az élet, hogy ezek
bármelyikével kényszerüljek
megkeresni a kenyérre valót. Akkor
bizonyára másképp fogom gondolni.
De itt
zsebpénz-kiegészítésről
volt és van szó, tehát
megengedhettem magamnak a döntés
luxusát.

A
választás

Telefonos értékesítő lettem
tehát. Kétnapos tréning
után olyan terméket kellett
ismeretlenekre sóznom, amellyel
szerényebb esélyeim voltak, mint
homokárusnak a sivatagban. A hangom a huszadik
perc környékén akaratlanul is
unottá vált, lestem az
órát, vártam a szünetet,
közben pedig édesanyám
sűrűn csuklott itthon. S minden
hívásnál titkon drukkoltam, hogy
ne vegyék föl a telefont. Az
elvállalt műszakokat teljesíteni
kellett, az időjárás nem
kegyelmezett, jól meg is fáztam,
és két hétig egy fásult
transzvesztita hangján zaklattam a népet,
hétköznap esténként kilencig.
Szerintem nyolc után pofátlanság
volt, de nem mondhattam a munkaidő lejárta
előtt, hogy szevasz. Mindezek ellenére
produkáltam az elvárt eladási
rátát, és elhatároztam,
hogy ha kell, végigcsinálom az
egész nyarat. Mert belevágtam, nem
adhattam föl.

A mese
vége

Szerencsére másfél hónap
után akadt egy sokkal jobb
lehetőség, amit azóta is szeretek
és kedvvel művelek. Más
kérdés, hogy a telemarketinges
béremet nem fizették ki rendesen,
szóval lényegesen kevesebbet kaptam, mint
amennyiben előzetesen megállapodtunk. De
mivel szerződés nem volt, ezért
hiába jártattam a számat.
Lám, nem dolgoztam éjjel, nem
pucoltam vécét és nem égtem
le a napon, mégis megfizettem a
tanulópénzt. Mondanom sem kell, hogy
képtelen voltam örömmel elkölteni
azt a kis összeget. Ha jól
emlékszem, egyetlen könyvet vettem magamnak
belőle.

Kapcsolódók:

• Diákmunka – zsebpénz
  vagy megélhetés? 
• Diákmunka: nem jut
  mindenkinek
• Diákmunka – csak
  szabályosan!
• A nyári diákmunka is TB
  köteles

– S. Alexa -