2009.07.24 04:16; Frissítve: 2009.07.24 04:16

Harry Potter és a Félvér Herceg: éjjeli varázs

Vérbeli Harry Potter-rajongóként
jó előre megvásároltam a jegyem a
Félvér Herceg szerda éjféli
premierjére. Bizony ezzel nem voltam egyedül,
hiszen csak Nyíregyházán négy
mozitermet töltöttek meg a lelkes
nézők.

Volt, akit a regényfolyam vonzott a
vászon elé e késői
órán, de gyanítom, hogy a
hírverés miatt olyanok is eljöttek,
akiket a történet papírra vetett
mása hidegen hagy.

Az első négy rész
filmváltozatára alig emlékszem. A
legutóbbi viszont – az ötödik a
sorban – látványosra sikeredett.
Két évvel ezelőtt tehát, a
Főnix Rendjének bemutatóján
úgy éreztem, hogy a rendező,
David Yates nagyon elkapta a fonalat.
Olyan filmet alkotott, amely kicsiknek
és nagyoknak, a könyvek olvasóinak
és a szimpla
kíváncsiskodóknak is kellemes
szórakozást nyújt. Sőt,
élményt.

Amikor megtudtam, hogy a Félvér
Herceg képkockákra álmodott
változata szintén az ő
nevéhez fűződik, akaratlanul is
elvárások születtek bennem. Tavaly
novemberre ígérték a premiert, de
idén július lett belőle. Persze
csalódott voltam, több millió
sorstársammal együtt. Közben a
hisztéria a végletekig
fokozódott: minden tizedik
bulvárhír arról szólt, hogy
a színészek mely intim
testrészeiket mutogatták a
lesifotósok előtt, milyenek voltak a
csókjelenetek, miért vesztek össze
egymással, vagy milyen jó barátok
éppen, mennyit kerestek eddig összesen, s
mire költik azt a rengeteg pénzt.

Nos, én nem a Hermione Grangert
alakító Emma Watson
kivillanó mellei miatt ültem be a
filmre. És az is hidegen hagy, hogy a
Ron Weasley bőrébe
bújt Rupert Grint
állítólag
reménytelenül szerelmes a lányba. A
címszereplő Daniel
Radcliffe fanszőrzete pedig még
annyira sem érdekel, mint az előbbiek.
Egyszerűen kíváncsi voltam
rá, hogy a hollywoodi
álomgyár miként helyezi
futószalagra a csodát. Egy
elbűvölő regényfolyam
különösen izgalmas darabját.
Milyen részeket hagynak ki a
hatszázhúsz oldalas kötetből?
Hogyan teszik
„fogyaszthatóvá” azok
számára, akik nem ismerik eredetiben?

A megoldás ezúttal váratlan
és meglepő volt. A rendező
megfogta a vaskos könyvet, a lapok
tekintélyes hányadát
kitépte, néhányat
kicserélt, míg mások
helyére teljesen újat tett –
gondolom saját kútfőből. A
képek peregtek, a hangok süvítettek,
az effektek borzongtattak, a két és
fél óra pedig úgy elrepült,
mintha harminc perc sem lett volna. A jelenetek egy
része szinte az általam
elképzeltek pontos mására
sikeredett. Ezeket különösen
sokkoló volt szélesvásznon
viszontlátni, ám az új, a
könyvtől teljesen eltérő
jelenetek is okoztak némi meglepetést.

Így már az első néhány
kocka után bevéstem a
Félvér Herceg
képzeletbeli indexébe a jelest.
Hiába, elfogult vizsgáztató voltam
ezúttal, de mentségemre szóljon,
hogy a nebuló valóban
bebizonyította
rátermettségét. Ha minden igaz,
jövőre érkezik az újabb
delikvens…