Elég, ha a legutóbbi esetet vesszük alapul, amikor is két tini előre megfontoltan vágta el harmadik társuk torkát Hajdúnánáson, s majd, hogy megbizonyosodjanak barátjuk haláláról még a hátába is szúrták a közel húsz centis pengével. A hír szinte mindenkit sokkolt, majd a közvélemény azt kezdte taglalni, vajon mivel magyarázható ez a mérvű fiatalkori brutalitás. Egy dolognak azonban hálát adtam a híradásokat nézve – ha mondhatok ilyet – mégpedig annak, hogy ez a gátlástalan emberölés nem iskolaidőben történt.
Miért is mondom ezt? Gondoljunk csak bele, hogy amennyiben ez a gyilkosság tavasszal történik, javában tanév közben, vajon a közvélemény és a média nem kezdte volna-e feszegetni az iskola, illetve a pedagógusok felelősségét az ügyben?! Márpedig szerintem az iskola, egy pedagógus nem lehet felelős azért a szocializációból illetve a megfelelő nevelés következtében agresszívvá, kezelhetetlenné váló fiatalokért. Nagy igazságnak tartom, de az iskola sok esetben nem tudja és véleményem szerint nem is dolga helyrehozni azt, amire a szülő hat évig magasról tett.
Nevelésbeli hiányosságok
Az persze más kérdés, hogy milyen eszközei maradtak mára egy pedagógusnak a renitens tanulók rendszabályozására. Segítek, szerintem az égvilágon semmi! Ma már a diákok sokkal jobban tájékozottak a jogaikról, s ezt nem is rejtik véka alá, s mivel a tanárnak a szép szón kívül nincs más fegyvere a rendzavaró nebulókkal szemben, nem ritka, hogy a diák üti-vágja a gúzsba kötött kezű tanárát. Nem azt állítom, hogy minden esetben a fizikai erőszak az, amivel rendre inthető egy gyerek, de amíg a kedves szülők azért is képesek habzó szájjal berontani az iskolába, mert a tanár erélyesebben utasított rendre csemetéjét, addig azt kell mondanom, ne is várjunk csodákat. Ne várjuk azt, hogy a gyerek illedelmesen átadja a helyét a buszon az idős bácsinak, mint ahogy azt sem, hogy ne vegye telefonra azt, miként veri két erősebb társa harmadik, gyengébb osztálytársát, vagy netalántán ne szálljon be ő is a verésbe.
Fölvetődhet a kérdés, vajon mi jelenti a megoldást ebben a helyzetben, de úgy érzem ezzel nem nekem kell szolgálnom. Mindenesetre jó lenne, ha a szülőkben tudatosulna, hogy a nevelésbeli hiányosságokat a mai oktatási rendszer nem képes megfelelően kompenzálni, így jóval nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az otthoni nevelésre. A pedagógusok respektjét pedig nem ártana a béka fenekéhez közeli állapotból magasabbra emelni. S, majd ha ez megvalósul, valószínűleg én sem fogom ennyire borúlátóan várni az első csengőt az iskolákban.
-M. I.-